A csallóközi Diósförgepatony és a hevesi Kompolt között testvértelepülési kapcsolat születhet – a cél, hogy a felvidéki és a tarnamenti közösségek közösen építsenek civil, környezetvédelmi és sportkapcsolatokat.
Kompoltra látogatott Gálffy Szilárd, a felvidéki Diósförgepatony polgármestere, hogy testvértelepülési együttműködésről egyeztessen Blahó Lászlóval, Kompolt vezetőjével. A cél: szorosabb kapcsolatot építeni a csallóközi és a tarnamenti közösségek között.
A látogatás során Gálffy Szilárd több megbeszélést is tartott Budapesten és Egerben, majd szimbolikusan juharfát ültetett Kápolnán, a világhírű Kiss Norbi kamionversenyző által alapított közösségi erdőben.
A polgármester hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás nemcsak szép eszme, hanem gyakorlati cél is – például a közös természetvédelmi projektek, civil kapcsolatok és sportesemények révén. Egy ilyen példa lesz a tervezett barátságos focitorna is, ahol Kompolt és a csallóközi települést U12-től az öregfiúkig minden korosztály képviseli majd.
A találkozón részt vett többek között Szalóki Péter, a Tarnamente SE elnökségi tagja, valamint Dr. Pápai Ákos egri ügyvéd is, aki kiemelte: minden hevesi település számára példaértékű lehet egy felvidéki partnerrel való együttműködés.
A tarnamenti és csallóközi vezetők a Slovakiaring kamion EB-futamán közösen szurkolnak majd Kiss Norbinak – egy olyan eseményen, amely jól jelképezi a közös ügyek, a sport és a természetvédelem melletti összefogást.