Ismét nemzetközi sikerek az Egri Úszó Klubnál: Mázló Levente Németországban mind a négy versenyszámában aranyérmes lett, miközben a klub másik kiválósága, Kovács Attila a héten a magyar válogatott tagjaként áll rajthoz az U23-as Európa-bajnokságon Szlovákiában.
Ragyogó eredményekkel öregbítik Eger hírnevét az Egri Úszó Klub sportolói: Mázló Levente, a klub fiatal tehetsége a németországi nemzetközi viadalon négy versenyszámban is aranyérmet szerzett, ezzel minden indulását győzelemmel zárta.
A kiváló szereplés után Bódi Zsolt önkormányzati képviselő, a klub elnöke a közösségi oldalán így fogalmazott:
„Büszkék vagyunk Rád! Köszönet a szülőknek a támogatásért és köszönet Török Zoltán vezetőedzőnek a felkészítésért!!”
A siker mögött természetesen rengeteg munka, kitartás és szakmai támogatás áll, amelynek motorja a klub szakmai vezetője, Török Zoltán, aki ezúttal sem csak itthon, hanem nemzetközi porondon is segíti az egri tehetségeket.
Az Egri Úszó Klub hivatalos oldalán is büszkén osztották meg a hírt, hogy a klub újabb nemzetközi megmérettetésre készül, hiszen a héten Szlovákiában, Somorján rendezik meg az U23-as Európa-bajnokságot, ahol Kovács Attila, az Egri Úszó Klub versenyzője a magyar válogatott tagjaként áll rajthoz – természetesen Török Zoltán edző irányításával.
Kovács Attila versenyprogramja az Eb-n:
- június 26., csütörtök – 200 méter gyorsúszás
- június 27., péntek – 400 méter gyorsúszás