Eger alpolgármestere, Gulyás László szerint a közéleti vita kultúrája aggasztó irányt vett: a felelős döntések helyett egyre gyakrabban demagóg jelszavak és érzelmi uszítás uralja a közbeszédet. A városvezető hangsúlyozta, hogy Eger fejlődését csak a tisztességes munka és az együttműködés szolgálhatja.
Eger alpolgármestere, Gulyás László a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a közéleti hangnemről és a város jövőjéről. Bejegyzésében hangsúlyozta: a közbeszéd állapota mára aggasztóvá vált, és sokan éppen azok közül járulnak hozzá ennek romlásához, akiknek példát kellene mutatniuk.
A közbeszéd állapota mára sajnos mélypontra jutott. Olyanok rombolják, akiknek éppen példát kellene mutatniuk – és odáig fajul a helyzet, hogy a felelős döntéseket demagóg jelszavakkal próbálják eltorzítani, mintha az érzelmi uszítás helyettesíthetné a valódi munkát
– fogalmazott Gulyás.
Az alpolgármester szerint ez a fajta kommunikáció nemcsak a közbizalmat ássa alá, hanem a város fejlődését is hátráltatja. Hozzátette: a politikai és közéleti vitákban elengedhetetlen a tisztességes, higgadt hozzáállás.
Én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy senkit meg nem bántva, a város érdekeit szem előtt tartva, tisztességgel és nyugodtan kívánok dolgozni. Eger jövőjét nem a hangulatkeltés, hanem a felelős munka és az együttműködés viszi előre
– zárta bejegyzését.
