Az egri Bazilikában Ternyák Csaba érsek vezetésével szentmisében adtak hálát Ferenc pápa életéért és szolgálatáért, aki április 21-én tért meg a Mennyei Atyához. A megemlékezésen az irgalmasság és a szeretet üzenetét állították középpontba.
Április 26-án este az egri Bazilikában koncelebrált szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek Ferenc pápa lelki üdvéért. A katolikus egyházfő április 21-én tért meg a Mennyei Atyához, temetését szombat délelőtt Rómában tartották, ahol több százezer hívő búcsúzott tőle személyesen.
Az Egri Főegyházmegye hívei az esti szentmisén adtak hálát Isten elkötelezett szolgájáért. Homíliájában Ternyák érsek kiemelte Ferenc pápa sokoldalú egyéniségét, gazdag örökségét, és azt az irgalmasságot, amely egész pápaságát jellemezte. Emlékeztetett: Ferenc pápa két szentévet hirdetett meg, köztük az Irgalmasság szentévét, amely a krisztusi szeretetre és a zárt szívek megnyitására hívta fel a figyelmet.

A főpásztor párhuzamot vont Szent II. János Pál és Ferenc pápa szolgálata között, hangsúlyozva: mindkét pápa különleges módon kötődött az Isteni irgalmasság üzenetéhez. Ternyák Csaba felidézte Ferenc pápa magyarországi látogatásait is, ahol a hívek a világ lelkiismereteként és a béke követeként tekintettek rá.
A szertartás végén az érsek köszönetet mondott a pápa szolgálatáért, és kérte a híveket: imádkozzanak érte, ahogy ő is kérte életében, hogy imáik kísérjék őt.