Október 4–5-én Szilvásváradon rendezik meg a 18. Nemzeti Vágtát, ahol 60 település lovasai mérik össze tudásukat. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenye idén is gazdag programokkal, hagyományőrzéssel és fiatal tehetségekkel várja a látogatókat.
Október 4–5. között kerül sor a 18. Nemzeti Vágtára, Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyére, amelynek idén Szilvásvárad ad otthont. Az eseményre 11 Elővágtán lehet kivívni az indulás jogát, ahol 60 település képviselői versenyeznek majd a döntőbe jutásért.
A kétnapos rendezvény első napján Huszárgyerek-, Kishuszár- és felnőtt előfutamok, valamint Fogatvágta és Kocsitoló versenyek várják a közönséget. Vasárnap a középfutamok, a Nemzetközi Futamok és a döntők következnek. A szervezők gazdag lovas programkínálattal készülnek a látogatóknak.
A verseny idén is a fiatalokra fókuszál, hiszen az elmúlt években több mint tízezer gyermek kezdett el lovagolni a Vágta hatására. A három korcsoport – 10–13 éves huszárgyerekek, 14–17 éves kishuszárok és felnőtt versenyzők – idén is külön futamokban mérettetik meg magukat.
A pálya idén is lóbarát kialakítású, és csak magyar tenyésztésű lovakkal lehet indulni a magyar települések részéről – ez a szabály 2023 óta él. A versenyszabályzat szerint az a ló, amely háromszor nyer, örökös bajnokként visszavonul. Ennek megfelelően a legendás Galaxy idén már nem állhat rajthoz.
A Vágta összdíjazása 14,1 millió forint, a győztes 5 millió forinttal gazdagodik. Az esemény nemcsak sport, hanem hagyományőrző közösségi ünnep is, amely a fair play szellemében a települések összefogását és a lovas kultúra ápolását hirdeti.
Indexkép: Hajdu Krisztina // LOVASFOTO HU