Sportünnepély – A Felsővárosi Sporttelepen rendezték meg az 1. Janovicz Pékség-kupát

Eger hétvégén a futball fiatal tehetségeinek adott otthont: a Felsővárosi Sporttelepen megrendezett 1. Janovicz Pékség-kupa igazi sportünneppé vált, ahol 12 egyesület 42 csapata mérkőzött meg hét korosztályban.

Igazi sportünneppé vált a hétvége a Felsővárosi Sporttelepen, ahol első alkalommal rendezték meg a Janovicz Pékség-kupa nemzetközi utánpótlástornát. A nagyszabású eseményen 12 egyesület 42 csapata mérte össze tudását, összesen hét korosztályban, ezzel valódi futballfesztivált teremtve a jövő tehetségeinek.

Büszkék vagyunk a fiatalokra, különösen városunk sportolóira, elhivatott edzőinkre és sportszerető közösségünkre, akik nap mint nap tesznek a sikerekért – fogalmazott Vágner Ákos polgármester a rendezvény kapcsán közzétett bejegyzésében.

A polgármester hangsúlyozta: a város célja, hogy a következő években tovább javítsák a sportolási feltételeket, és Eger olyan közeg legyen, ahol a fiatalok magas színvonalon, biztonságos körülmények között fejlődhetnek.

Az esemény nemcsak a pályán hozott izgalmakat, hanem közösségi élményt is adott, amely erősítette a sport iránti szeretetet és a helyi összetartozást.

Találkozzunk legközelebb is hasonlóan színvonalas eseményeken! Eger mindig tárt karokkal várja a sport szerelmeseit – zárta üzenetét a városvezető.