Több, mint kétezren ünnepelték a Magyar Sport Napját Egerben

Egerben is sporttal ünnepelték a Magyar Sport Napját: több mint 2100 résztvevő mozdult meg az Egri Városi Sportiskola szervezésében. A futóversenyek, bajnokságok és bemutatók mellett a város újra bizonyította, hogy a szabadidősport és az élsport is fontos közösségformáló ereje.

150 évvel ezelőtt, 1875. május 6-án rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) a kontinens első szabadtéri sportversenyét. Ennek emlékére a magyar kormány 2000 óta ezen a napon ünnepli a Magyar Sport Napját – idén már 25. alkalommal.

Eger városa kiemelt vidéki sportközpontként idén is méltó módon csatlakozott az ünnepléshez. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) koordinálásával, a Sportoló Nemzet programhoz kapcsolódva gazdag sportkínálat várta az érdeklődőket. Kovács Géza, az EVSI igazgatója elégedetten értékelte az elmúlt napok eseményeit:

Összesen több mint 2100 fő vett részt a programokon. Köszönöm a sportszervezők, edzők, diákok, családok aktív közreműködését, valamint a Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola lelkes támogatását. Külön öröm, hogy a vasárnapi Futókörök Napján rekordot döntött a résztvevők száma: országos szinten a 6. helyen végzett Eger. Ez újra igazolja az érsekkerti futókör létjogosultságát, amely 2001-ben, az EVSI sikeres pályázatának köszönhetően épült.

A rendezvénysorozat szabadidős és versenysport eseményeket is kínált:

  • A Futókörök Napján a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben futottak az egriek.
  • A Kemény Ferenc Sportcsarnok adott otthont az U17-es országos birkózó bajnokságnak.
  • Az atléták a stadionban és az érsekkertben mérték össze erejüket a Várvédők viadala nevű versenyen.
  • Nagy népszerűségnek örvendett a kézilabdások ügyességi versenye, az asztalitenisz-, judo- és karatebemutatók, valamint a tájfutás és kosárlabda bajnokság is.
  • A rendezvények során egészségügyi szűrések és sportolói étrendtanácsadás is várta a résztvevőket.

A közeljövő programjai is ígéretesek:

  • Közeleg a 74. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny,
  • júniusban karate magyar bajnokságot rendeznek,
  • a június 13-i Mozgás Éjszakáján pedig megnyitják a város sportlétesítményeit a nagyközönség számára. A programban éjszakai futóverseny is szerepel.
  • Ősszel az Európai Sporthét keretében hasonló nagyszabású eseményekre számíthatnak az egriek.

Kovács Géza igazgató hangsúlyozta:

A 2025-ös évtől kezdődően az élsport mellett a szabadidősportot is kiemelten támogatjuk. Az egészségtudatos életmód elősegítése és a fizikai aktivitás népszerűsítése továbbra is stratégiai célunk. Eger városában 2025-ben már négy helyszínen – a stadionban, az érsekkertben, a Benkő tábornok úton és a Felsővárosban – ingyenes futópályák állnak a lakosság rendelkezésére.

A Magyar Sport Napja egri programjai nemcsak mozgásra ösztönözték a résztvevőket, hanem erősítették a közösségi élményt is – és bebizonyították, hogy Egerben a sport valóban mindenkié.

via Agriasport