Néhol akár 3-5 centis friss hótakaróra ébredhettek az emberek és ezzel egyidejűen elszabadult a káosz az utakon és a tömegközlekedési vonalakon.
Hazánk északkeleti harmadán jókora „paca” éktelenkedik a radaron, ameky a régió túlnyomó részén hó formájában hullik, sok helyen már az éjszaka óta. A havazás intenzitása változó, vannak olyan részek, ahol már 3-5 centis hóréteg is kialakult, de akadnak olyan városok, ahol éppen csak kifehéredett a táj.
Északkelet mellett egyébként Budapesten is többfelé szállingózik a hó, de ez nem lesz hosszú életű, a fővárosi gyekekek nem fognak tudni szánkózni. A hőmérséklet fagypont körüli, a lehullott hó picit nedvesebb, tömörebb, éppen ideális a hógolyózáshoz és a hóemberek építéséhez. ezzel ellentétben nyugaton fagyosan indult a vasárnap reggel.
A sípályák közül Mátraszentistván örülhet a legjobban, hiszen reggelre friss, ropogós hószőnyeget kapott, Eplényben viszont elegendően hideg volt ahhoz, hogy beindíthassák a hóágyúkat, így mindkét nagyobb pálya megújult hóréteggel várja a síelőket.
A hóval együtt jönnek a közlekedési gondok is
Az Agria TV számolt be beküldött fotó alapján róla, hogy a lesett hó következtében
Eger és Noszvaj között már leállt a közlekedés,
de 9 óra tájékán már a MÁV is jelezte, hogy közlekedési fennakadásokra kell számítani a vasúti forgalomban Budapest és Eger között. Füzesabonytól csak pótlóbusszal lehetett eljutni Egerbe, valamint Egerből Budapest felé csak Füzesabonytól közlekedtek a vonatok. Aktuális információkért érdemes követni a közlekedési társaságok közösségi oldalait!
Indexkép forrása: beküldött fotó // Agria TV