Eger adott otthont az országjáró állatvédelmi szakmai nap újabb állomásának

Az állatvédelem hatékonyságának növeléséért szervezett szakmai napot Egerben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A rendezvény célja a hatóságok és civilek közötti együttműködés erősítése volt, neves szakemberek és gyakorlati példák segítségével.

Május 7-én Egerben folytatódott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országos szakmai nap-sorozata, amely az Állatvédelmi Kompetencia Program részeként, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával valósul meg. A rendezvény célja, hogy erősítse a hatóságok és a civil szereplők közötti együttműködést, és ezáltal növelje az állatvédelem hatékonyságát.

A szakmai nap során neves szakemberek osztották meg tudásukat az állatvédelem aktuális kérdéseiről. Dr. Daróczi István LL.M. állatvédelmi szakjogász az állatvédelmi esetek rendőrségi bejelentésének jogi hátterét ismertette, míg Dr. Pallós László DVM, a NÉBIH Állatvédelmi Osztályának vezetője a hatósági eljárások szerepéről beszélt. Dr. Deim Zoltán PhD. igazságügyi állatorvos szakértő a szakmai szempontokat, Dr. Ádám Mónika LL.M. szakjogász pedig a civil-hatósági együttműködés lehetőségeit mutatta be.

A délutáni programban Dr. Kotora Noémi DVM és Dr. Tóth Szabina DVM állatorvosok az állatvédelmi munka gyakorlati oldaláról és a vadon élő állatok ellátásáról adtak elő, míg Dr. Nagy Csilla LL.M. az állatvédelmi panaszok megfelelő hatósághoz történő eljuttatásáról tájékoztatta a résztvevőket.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Szabó Erika r. őrnagy és Dr. Berndt-Iványi Judit r. őrnagy osztották meg a helyi tapasztalatokat, majd Dr. Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke ismertette a polgárőrség állatvédelmi tevékenységét.

A nap zárásaként kötetlen konzultációra is sor került, ahol a résztvevők kérdéseket tehettek fel, és megoszthatták saját tapasztalataikat.

Az egri állomás megerősítette: az állatvédelem sikere a tudatos együttműködésen, a feladatok kölcsönös megértésén és támogatásán múlik. A szakmai nap-sorozat célja, hogy 2025 végéig minden vármegyébe eljusson, biztosítva ezzel a tudásmegosztás és a párbeszéd lehetőségét az egész országban.

További információk: