Látványos eredményekkel zárult a kábítószer-kereskedelem felszámolását célzó DELTA Program első három hónapja: több ezer büntetőeljárás indult, komoly drog- és vagyonlefoglalások történtek, miközben a hatóságok a megelőzésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek. A kormány szerint nincs alku a drogdílerekkel – a fellépés még erőteljesebb lesz a nyári időszakban.
Több mint 3500 büntetőeljárás indult az év elején elindított DELTA Program első három hónapjában – jelentette be Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. A kormányzati kezdeményezés célja a droghasználat visszaszorítása és a kereskedőhálózatok felszámolása, amelynek során eddig több mint fél tonna kábítószert, 250 millió forint készpénzt, 100 járművet és további jelentős értékű vagyontárgyat foglaltak le.
A program nemcsak helyi terjesztőket ért el, hanem nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, ipari szintű termelést végző bűnözőket is leleplezett. A kormánybiztos szerint az Alaptörvény szigorítása, a jogi eszközök megerősítése, valamint a rendőrség és a civil szervezetek közötti összefogás tette lehetővé a hatékony fellépést.
Töreki Sándor rendőrfőkapitány-helyettes elmondása szerint jelenleg 448 nyomozó dolgozik az ügyeken, és 826 esetben már vádemeléssel zárult a nyomozás. A legérintettebb térségek Budapest, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves vármegyék. A rendőrség több mint 500 szórakozóhelyet ellenőrzött, és több mint ezer embert ért tetten.
A hatóságok a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektetnek: az iskolákban felvilágosító előadások zajlanak, és a hátrányos helyzetű településeken célzott programokat indítottak. A nyári időszakra különösen odafigyelnek, mivel a fesztiválok és rendezvények fokozott kockázatot jelentenek.
A program folytatódik, a kormány több mint 3 milliárd forinttal támogatja a drogellenes fellépést, amely széles társadalmi támogatást élvez.
Indexkép: police.hu
