Tóth Bálint Péter, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 13. évfolyamos tanulója országos első helyezést ért el az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elektronikai technikus szakmában, a Szakma Sztár Fesztivál keretében megrendezett döntőn. A kivételes eredményhirdetésre 2025. május 10-én a Budapest Kongresszusi Központban került sor.
Óriási sikert ért el Tóth Bálint Péter, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 13. osztályos diákja: a Szakma Sztár Fesztivál keretében megrendezett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV) elektronikai technikus szakmában az ország legjobbjaként végzett. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2025. május 10-én a Budapest Kongresszusi Központban került sor.
Az intézmény közleménye szerint Bálint 2020 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Wignerben, és már az első pillanattól kiemelkedett társai közül nemcsak a termetével, hanem a szorgalmával és a szakma iránti lelkesedésével is. Családi indíttatásból választotta a pályát, számára az elektronika nem csupán tananyag, hanem egyben hivatás és hobbi is. Az elmúlt öt év során tanulmányait végig kitűnő, illetve jeles eredményekkel végezte, kiemelkedő szorgalomról és kitartásról téve tanúbizonyságot.
Bálint szakmai érdeklődése különösen a digitális technika, a mikrokontrollerek alkalmazása és programozása területére irányult. Gyakorlati képzése során komoly jártasságot szerzett az áramkörtervezés, áramkörépítés, hibakeresés és javítás terén is. Ez a széleskörű tudás jelentős előnyt biztosított számára a versenyen. Az online előválogatón elért 97,7%-os eredménye országosan a harmadik legjobb volt, a válogatón pedig első helyen jutott be a döntőbe, ahol sikerült megőriznie vezető pozícióját.
A döntő feladata egy labor tápegység megépítése volt – az áramkört Bálint egyedüliként fejezte be hibátlanul, a méréseket pedig elsőként és hibátlanul teljesítette, ezzel szerezve meg az országos első helyet.
A kiváló eredményhez szívből gratulálunk! Bálint tanulmányait a Miskolci Egyetem Villamosmérnöki Karán kívánja folytatni, ehhez sok sikert kívánunk neki. Felkészítő tanára Varga László volt.
via Eger Hírek