Eger egyik legfontosabb kulturális intézménye új korszak küszöbén áll: távozik Blaskó Balázs, aki másfél évtizeden át vezette a Gárdonyi Géza Színházat. Négyen pályáznak a helyére – négy különböző jövőképpel, négy eltérő vízióval arról, merre induljon tovább az egri teátrum: a biztos hagyományok vagy a merész megújulás irányába.
Kevés olyan intézménye van Egernek, amely annyira meghatározza a város kulturális életét, mint a Gárdonyi Géza Színház. Most fordulóponthoz érkezett a története: új igazgatót kell választani, mivel Blaskó Balázs, aki három cikluson keresztül vezette az intézményt, leköszön posztjáról. Négy pályázó jelentkezett a feladatra, mindegyikük más-más vízióval és háttérrel.
Blaskó Balázs öröksége
Blaskó Balázs 2011 óta irányította az egri színházat, vagyis másfél évtizeden át. Érkezésekor volt nagy médiafelhajtás, most ehhez képest viszonylag csendben távozik. Az ő nevéhez fűződik a „nemzeti népszínház” modell meghonosítása, amelyben klasszikus és kortárs darabok, zenés és prózai művek egyaránt helyet kaptak. Vezetése alatt erős bázist kapott a tánctagozat (GG Tánc Eger), és a színház stabil intézményként működött, folyamatosan megtartva közönségét és a bérleteseket.
Blaskó irányítása alatt Eger színháza kiszámíthatóan működött. Kritikusai szerint azonban ez az út kevésbé a kísérletezésről, inkább a hagyományőrzésről szólt, támogatói viszont azt emelték ki, hogy a színház így vált a város egyik legbiztosabb kulturális pillérévé. Most, hogy leköszön, felmerül a kérdés: a város folytatja ezt az irányt, vagy új utakra lép?
Négy pályázat, négy irány
Ismert tény, hogy négyen pályáztak az igazgatói posztra, közülük három szakmai programja olvasható a város honlapján. A négy azt jelenti, hogy a meccs nem lefutott, ráadásul olyan nevekről van szó, akik nem puszta kalandorok, hiszen Nagy András például bizonyára itt képzeli el a jövőjét, Szarvas József (nem tudjuk nem leírni, hogy Cingár) pályája pedig már nem ettől függ. Simon Lajos „rakott már össze” színházat. Nagy Lóránt pedig nemcsak a fővárosi publikumnak, de az Egri csillagok nézőinek is ismert név. Ráadásul a pályázók nagyon különböző jövőképet vázoltak fel.
Nagy András, a Gárdonyi Géza Színház színművésze belülről ismeri az intézményt. Bár szakmai programja nem nyilvános, az látatlanban is megfogalmazható – ismerve a többi pályázó hátterét –, hogy az ő anyagában lehet a legrészletesebb helyzetfeltárás, s bizonyára ehhez igazodó szervezeti elképzelések. Hogy mit ígér, azt nem tudni (nem is értjük, miért nem nyilvános a pályázata), de erőssége a helyismeret és a társulati kötődés. Éppen ez lehet azonban a veszte is, hiszen kérdés, hogy vezetőként tud-e elég markáns változást hozni. Ő, aki itt nőtt fel a szemünk előtt (vállig érő hajú fiatalból lett meghatározó színész a teátrumban), kétséges, hogyan vinné át az akaratát azokon a kollégákon, akikkel együtt „építették” az egri színházat. Jó, mondjuk Blaskónak ez pont sikerült.
Nagy Lóránt, a Budapesti Operettszínház művésze lendületes, kísérletező pályázattal állt elő. Színházi újításokat, fiatalos műfaji nyitásokat képzel el, amelyek megmozgathatják az egri közönség fiatalabb rétegeit is. Programja színes és inspiratív, ugyanakkor sokakban felveti a kérdést: megvalósítható-e mindez a jelenlegi gazdasági környezetben? A pályázata kísérletező, fiatalos, de közben ott bujkál a nagy kérdés: hogyan, miből akarja megoldani? Kissé naivnak tűnik az anyag, hiszen a színház nem csak álom, hanem, mint intézmény, gazdálkodás is. Amit papírra vetett, izgalmas, de a mai gazdasági realitásokkal nehezen összeegyeztethető.
Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház korábbi igazgatója bizonyított menedzser. Salgótarjánban szinte a semmiből épített fel egy működőképes színházat. Erőssége a pénzügyi fegyelem, a szervezetépítés és a kapcsolatrendszer. Ugyanakkor pályázata kevésbé művészi vízióról, inkább a biztonságos működtetésről szól – kérdés, hogy Egernek most erre van-e inkább szüksége. Magyarul: legyen a színház kiszámítható, vagy megújulást várnak/várunk tőle? Az ő pályázata esetén bizonyára ez dönt majd.
A legnagyobb név a sorban kétségkívül Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, aki országos tekintélyt, figyelmet hozna Egerbe. Életútja, közösségépítő tevékenysége és szakmai elismertsége önmagukban is erős üzenetet hordoznak. Programjában hangsúlyos a fiatalok bevonása, a közösségi együttműködések és az új művészeti impulzusok. Ez a koncepció jelentős változást hozhatna, de ugyanakkor komoly kihívásokat is tartogat a társulat és a város számára. Másfelől kimondatlanul is favorit, páros lábbal rúgta be az ajtót, amikor bejelentette, hogy Vidnyánszky Attila támogatásával indul a Gárdonyi direktori székéért. Mondjuk ez már csak azért is különös, mert e mondat nélkül is megállná a helyét az anyaga, de elképzelhető, hogy biztosra akart menni.
Merre tovább?
Eger most válaszút előtt áll. Az egyik lehetőség a folytatás és a stabilitás – az a modell, amely Blaskó Balázs alatt működött. A másik irány a kísérletezés, a fiatalítás, a változás. A négy pályázat mindegyike más-más hangsúlyokat kínál: van, amelyik a menedzsmentbiztonságot, van, amelyik a művészi kísérletezést, van, amelyik a közösségi építkezést helyezi előtérbe.
A végső szót persze Eger közgyűlése mondja majd ki. A társulat és a szakmai bizottság meghallgatta a jelölteket, mire a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság tárgyalja a témát, azt is megtudjuk hogyan döntöttek. Ahogy az is kiderül hamarosan, hogy a városvezetés és a képviselők melyik útra állnak rá a felvázolt lehetőségek közül. Egy biztos: a színház jövője nem csupán a társulaton múlik, hanem azon is, hogy a város mit vár el saját kulturális intézményétől – a biztos pontot a hagyományok világában, vagy egy új, bátrabb korszak kezdetét.
