Továbbjutott a döntőbe a gyöngyösi tűzoltók csapata a STIHL fakitermelő bajnokságon

Szoros küzdelemben szerezte meg a második helyet és ezzel a döntőbe jutást a Tarjányi Fanyűvők csapata a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság mátrafüredi regionális fordulóján. A négyfős csapatban két gyöngyösi hivatásos tűzoltó is szerepel, akik kimagasló teljesítményükkel bizonyították: nemcsak a lángok között, hanem a láncfűrészek mellett is megállják a helyüket.

Május 31-én Mátrafüreden került megrendezésre a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója, ahol kilenc csapat mérte össze tudását és ügyességét – a tét pedig nem volt kisebb, mint a bejutás az országos döntőbe. A szoros versenyben mindössze az első öt helyezett kvalifikálhatta magát a következő fordulóra.

A Tarjányi Fanyűvők négyfős csapata kiváló teljesítménnyel a második helyet szerezte meg, és ezzel biztosan ott lesznek a június 14-i döntőben. A csapat tagjai között két gyöngyösi hivatásos tűzoltó is szerepel: Zaklócki Zoltán címzetes tűzoltó törzsőrmester és Kovács Bence tűzoltó őrmester, akik már második éve vesznek részt a megmérettetésen.

A versenyen a résztvevőknek komplex feladatokat kellett végrehajtaniuk: gallyazás, darabolás, hasítás és sarangolás során nemcsak az erőt, hanem a precizitást és a gyorsaságot is pontozták a versenybírók. A Tarjányi Fanyűvők csapatmunkája kiemelkedő volt – ahogy a tűzoltásnál, úgy itt is kulcsszerepet játszott az összhang és az egymásra utaltság. A csapat csupán hat ponttal maradt le a győztes mögött, ám a leggyorsabb időeredményt produkálva szerezte meg az ezüstérmet.

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság országos döntőjét június 14-én rendezik meg, ahol huszonnégy csapat méri majd össze tudását. A gyöngyösi tűzoltók és társaik jó eséllyel indulnak a végső győzelemért is.