Eger Önkormányzata idén is elismerésben részesítette azokat a tehetséges fiatalokat, akik felsőoktatási tanulmányaik mellett kiemelkedően képviselik a várost. Az „Eger Város Ösztöndíjasa” címet négy egri hallgató nyerte el, köztük Kulcsár Anna, aki személyesen vehette át a díjat Vágner Ákos polgármestertől.
Eger Önkormányzata idén is meghirdette felsőoktatási ösztöndíjprogramját, amelynek célja, hogy a tehetséges, egri lakóhellyel rendelkező fiatalokat támogassa tanulmányaik során. A program révén olyan diákok részesülnek elismerésben, akik kiemelkedő teljesítményükkel méltón képviselik a város jövőjét.
A 2025-ös év egyik díjazottja Kulcsár Anna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem másodéves pszichológia szakos hallgatója lett, aki személyesen vehette át az „Eger Város Ösztöndíjasa” címet igazoló oklevelet Vágner Ákos polgármestertől.
Rajta kívül további három hallgató is elnyerte a címet, azonban vizsgáik miatt nem tudtak részt venni az átadáson:
- Barta Adelinda Vanda (Pécsi Tudományegyetem, kézilabda-edző szak),
- Csutorás László András (Széchenyi István Egyetem, gépészmérnök szak),
- Koncz Dorina – Corvinus, pénzügy és számvitel szak
A program folytatódik: a következő pályázati kiírásra 2025 szeptemberében kerül sor, ezúttal középiskolások számára.