Az Egri Járási Ügyészség személy elleni erőszakkal elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy középkorú férfi ellen, aki 2024 nyarán nyílt utcán támadt rá egy régi ismerősére Egerben.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, azonban egy későbbi családi konfliktus miatt a kapcsolatuk megromlott, és ellenséges viszony alakult ki köztük. A bűncselekmény elkövetésének napján a vádlott éppen autóval közlekedett, amikor észrevette a gyalogosan, egy zöldségesbolt felé tartó haragosát. A férfi azonnal megállt, kiugrott az autóból és hangosan fenyegetőzve indult utána, azt kiabálva, hogy szétveri a fejét.
A sértett megpróbált hátrálni, egészen a bolt bejáratáig, ahol a vádlott utolérte, és többször ököllel megütötte. Az ütések olyan erejűek voltak, hogy a megtámadott férfi beesett az üzlet vásárlóterébe. A vádlott még itt is folytatta volna a bántalmazást, de a bolt eladója közbelépett és határozott fellépésével távozásra szólította fel az agresszort.
Az Egri Járási Ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon határozatot, amelyben a vádlottat jóvátételi munkára kötelezik, valamint elrendelik a pártfogó felügyeletét. Ezzel az ügyészség célja, hogy a hasonló utcai erőszakos cselekmények visszaszorítása mellett a vádlott magatartásának hosszú távú rendezése is megvalósuljon.
A vádemelésről dr. Konkoly Thege László, az Egri Járási Ügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást.