Szigorúbb szabályok jönnek a drogügyben: a dizájnerdrogok használata is bűncselekmény lesz

A kormány új törvényjavaslata szerint a dizájnerdrogok használata is bűncselekmény lenne. Szigorodnak az elterelés feltételei, és bővül a kábítószer fogalma – jön a zéró tolerancia.

Horváth László drogügyi kormánybiztos kedden benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely jelentősen szigorítaná a kábítószerekkel kapcsolatos jogszabályokat. A tervezet értelmében a jövőben nemcsak a hagyományos drogok, hanem az eddig csak szabálysértésnek számító dizájnerdrogok használata is bűncselekménynek minősülne.

A javaslat kibővítené a Büntető Törvénykönyvben a „kábítószer” fogalmát, így a jövőben az új pszichoaktív anyagok is ebbe a kategóriába esnének. Emellett bevezetnék a „tudatmódosító anyaggal visszaélés” tényállását is, amely alapján az emberi fogyasztásra nem szánt, de bódító hatású szerek használata is büntethetővé válhat.

Az elterelés lehetősége is szigorodna: csak azok élhetnének vele, akik felfedik a kábítószert eladó személy kilétét és a vásárlás körülményeit. Ez a lehetőség maximum két alkalommal lenne igénybe vehető, utána a fogyasztókra is szigorú büntetés várhat.

A törvényjavaslat részeként a rendőrség akár 72 órára őrizetbe is vehet olyan személyeket, akik bódult állapotban veszélyt jelentenek magukra vagy másokra. Az őrizetet fogdán, kijózanító állomáson vagy egészségügyi intézményben hajthatják végre.

Horváth a hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány célja a zéró tolerancia elve mentén felszámolni a drogkereskedelmet és csökkenteni a fogyasztást is. A kormány szerint már most eredményes a szigorítás: nőtt a drogok ára, csökkent a forgalom, és több dílert is elfogtak. Ugyanakkor a kormányzati drogellenes háború már nem csak a terjesztőket, hanem a fogyasztókat is erőteljesen érinti.

Indexkép: MTI // Kocsis Zoltán