Magyar Péter győri interjújában nemcsak a zebra-gate-ről beszélt, hanem Győzikét is említette – állítása szerint a showman korábban hozzájuk akart csatlakozni. Gáspár Győző visszautasítja a vádakat. Botrány, celebek és politika egy történetben!
Győrben járt Magyar Péter, és ha már ott volt, a Gulyáságyú Médiának adott egy interjút, amiben finoman szólva sem fogta vissza magát. A TISZA Párt arca először a hírhedt zebra-gate ügyre reflektált, de aztán jött a feketeleves: pánikszoba, óriáshűtők, elmélkedő ösvények és… Győzike?!
A politikus szerint a zebrázás sikeres akció volt: „átment az a fejekben” – fogalmazott. Ám szerinte itt jóval többről van szó, mint a felfestett csíkokról. Megemlítette a Hatvanpusztát is, ami szerinte már „csak egy jelkép” lett, ugyanúgy, mint a zebra. És ha már jelképeknél tartunk, előkerült egy másik név is, amire senki sem számított…
„Furcsa, hogy Győzike a miniszterelnökkel roadshow-zik” – jegyezte meg Magyar, majd hozzátette: „Lehet, hogy ezzel titkot árulok el, de tavaly márciusban még hozzánk jelentkezett, hogy feljönne a színpadra. Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel.”
Gáspár Győző állítja, ilyen nem történt…
A Blikk természetesen megkereste az érintettet, aki nem is maradt adós a válasszal. Gáspár megerősítette, hogy valóban beszélt Magyar Péterrel, de szerinte az egy „magánbeszélgetés” volt, és „visszautasítja”, hogy fellépésről lett volna szó.
„Köztudottan kormánypárti vagyok, elköteleztem magam a Fidesz mellett, és ezt büszkén vállalom is” – mondta. Azt is hozzátette: nem ő intézi a fellépéseit, ezért amúgy sem vállalhatna el csak úgy bármilyen színpadot, bármilyen közönséggel.
…a TISZA meg, hogy igenis történt.
A történet végére a TISZA Párt is pontot tett – vagy inkább felkiáltójelet. A párt sajtófőnöke, Boda Tímea a Blikknek megerősítette: Magyar Péter állításai igazak. A politika és a celebvilág határai egyre inkább elmosódnak – a kérdés csak az, hogy ki ül fel a következő kampányzebrára.
Indexkép: TV2
