Színes programokkal, hagyományőrző műsorokkal és ínycsiklandó kemencés ételekkel várja a látogatókat a szihalmi Kemencés Fesztivál június 13. és 15. között. A háromnapos rendezvény a testvértelepülések találkozója mellett a népművészet, a gasztronómia és a közösségi élmény ünnepe is egyben.
Idén június 13–15. között ismét megrendezik Szihalom hagyományőrző programját, a Kemencés Fesztivált. A 2011-ben életre hívott Kemencés Napok azóta is a testvértelepülések találkozásával együtt zajlanak, ezzel is erősítve a közösségi kapcsolatokat. A rendezvény lehetőséget teremt a népművészeti, kézműves és gasztronómiai hagyományokat őrző helyi, megyei és határon túli közösségek bemutatkozására, tapasztalatcserére és szakmai fejlődésre.
A háromnapos programsorozat változatos kínálattal várja az érdeklődőket.
Június 13-án, pénteken délután 15 órától kezdetét veszi a Civil Expó, ahol a látogatók kiállítók forgatagában böngészhetnek, miközben színpadi fellépők és gyerekprogramok gondoskodnak a hangulatról. A Kemencés udvarban eközben főzőcsapatok, kemencés ételek és gasztro-sarok fogadja az ízek kedvelőit.
Június 14-én, szombaton délelőtt 10 órától színpadra lépnek a testvértelepülések és a térség hagyományőrző folklórcsapatai, ezt követi a fúvószenekarok műsora. A Kemencés udvar ezen a napon is nyitva tart, folytatódik a főzőverseny, és a nap során díjátadókra is sor kerül: díszpolgári címek, polgármesteri dicséretek, a „Szihalom legszebb virágoskertje” elismerés, valamint a főzőverseny nyerteseinek díjazása. Az estét egy fergeteges retro diszkó zárja. Egész nap elérhető a Dottika kisvonat, számos gyerekprogram és kreatív sarok is várja a látogatókat.
Június 15-én, vasárnap délelőtt a Szihalmi Római Katolikus Templomban 9:30-kor ünnepi szentmisét tartanak, amelyet 10:30-kor Gregor Bernadett templomi koncertje követ. Délután a Kemencés udvarban folytatódik a program: 13 órakor Kalina Enikő nótaműsora hangzik el, 14 órakor Singh Viki gyermekműsora következik, 14:30-kor Weisz Viktor idézi meg a retro hangulatot, majd 15 órától Szulák Andrea élő koncertje zárja a fesztivált.
Mindhárom napon finomságokkal is készülnek: lángos, gofri, palacsinta, kürtős kalács, vattacukor, hot-dog, hamburger és kolbász is kapható lesz a gasztro-sarokban.