Az egri önkormányzat új parkolási koncepció bevezetésére készül, amely nem csupán az elmúlt évek közlekedési kihívásaira reagál, hanem hosszú távon is élhetőbb, fenntarthatóbb városi környezetet kíván teremteni. A csütörtök délután kiadott közlemény szerint az új rendszer egyszerűbb, átláthatóbb és az egri lakosok érdekeit helyezi a középpontba. A városvezetés célja a koncepcióból egyértelműen kiolvasható: olyan parkolási struktúrát kialakítani, amely igazságos módon osztja el a rendelkezésre álló kapacitásokat, miközben szem előtt tartja a helyiek mindennapi igényeit.
Eger – társadalomföldrajzi szempontból – úgynevezett vertikális várostípusba sorolható, amely meredek utcáival, szűkös belvárosi tereivel és történelmi épületeivel korlátozott mozgásteret enged a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének. A gépjárművek száma azonban – akárcsak országosan – itt is évről évre nő, miközben a lakosság mobilitással kapcsolatos elvárásai is átalakulnak: egyre többen szeretnének minél közelebb parkolni a célállomásukhoz, lehetőleg közvetlenül előtte.
Ez vezetett oda, hogy napjainkban Egerben a belvárosban és annak perifériáján is szinte lehetetlenné vált a parkolás. 20-30 perces várakozások után találhatunk csak parkolót például a belvárosi udvarban, míg a Líceum körüli parkolóknál már szinte teljesen felesleges is próbálkozni. Hasonló a helyzet az Egészségház utcában, vagy épp a Kossuth utcában is, ami miatt a parkolót keresők egyre többen a közeli, nem fizetős utcákban (pl. Remenyik Zsigmond utca) rakják le az autóikat, ezzel viszont gyakorlatilag ellehetetlenítik az ott lakók parkolását.
Új felszíni parkolóhelyek építése ugyan megoldást jelenthetne erre a folyamatosan romló helyzetre, csakhogy ez a megközelítés a jelenlegi gazdasági és területi adottságok mellett szinte lehetetlen – még akkor is, ha volna rá megfelelő forrás, ami nincs. A probléma tehát strukturális, és csak átgondolt, komplex intézkedésekkel enyhíthető.

Középpontban az egriek
Az új parkolási rendszer egyik legfontosabb alapelve az, hogy az egri lakosok számára elérhető kedvezmények megmaradjanak, sőt tovább bővüljenek. Ilyen tovább bővülő kedvezmény az egri lakosok napi 2 x 60 perces ingyenes parkolása a város bármely fizető övezetében. Minden egri lakos aki Eger-kártyával rendelkezik a hét minden napján
- reggel 8 és 9 óra között,
- és délután 16:00 és 17:00 óra között
díjmentesen veheti igénybe a város bármely parkolóhelyét.
Megváltozik a parkolási övezetek rendszere is. A jelenlegi háromzónás struktúra helyett két új övezet jön létre, egyszerűbb szabályozással, átláthatóbb díjrendszerrel, miközben az övezetekre vásárolt bérletek díja egriek számára (!) továbbra sem változik:
- I. övezet: 13.500 Ft/hó
- II. övezet: 7.200 Ft/hó
A nem egriek esetében viszont ugyanezek a díjak duplájára nőnek.
Emellett a fizető övezetben lakók lakcímhez kötött kedvezményes éves lakossági bérlete továbbra is igényelhető:
- az első autóra mindössze 6.000 Ft/év,
- a második járműre pedig 20.000 Ft/év díjért.
Így tehát azoknak sem kell aggódniuk, akiknek lakóhelye most kerül be a fizetős övezetbe: továbbra is mindössze évi 6.000 forintos áron parkolhatnak saját otthonuk előtt – ami egyedülállóan kedvező lehetőség országos összevetésben is. A városvezetés tehát – a gazdasági nyomás ellenére – elsősorban nem az egrieket terheli az emelkedő parkolási költségekkel, hanem a városba érkező külső forgalmat.

Fokozott figyelem a szépkorúakra
A koncepció egyik külön figyelmet érdemlő eleme a 65 év feletti egri lakosoknak szánt speciális kedvezmény. Azok az idősek, akik nem saját gépjárművet használnak, hanem hozzátartozóik vagy gondozóik segítségére szorulnak, változó rendszámú bérletet válthatnak ki a lakóhelyükhöz közeli parkolókra évi 6.000 Ft-os áron. Ez lehetővé teszi, hogy a bérletet például egy rokon, barát vagy betegápoló autójára írják ki, aki rendszeresen látogatja, segíti őket a mindennapokban – és aki így minden alkalommal, amikor látogatóba érkezik, ingyen parkolhat az igénylő lakcíméhez közel.
Több díjfizető övezet – de nem az egriek kárára
Elsőre szigorításnak tűnhet, hogy bővül a díjfizető övezet és emelkednek a nem helyiek által fizetendő díjak, azonban fontos megérteni a koncepció mögötti logikát: a terhek nagyrésze a városba látogatókra hárul, míg az így keletkező többletbevétel fejlesztési forrásként szolgálhat a jövőben.
Az így keletkező forrásból nemcsak új parkolók kialakítása, hanem a meglévő parkolóhelyek minőségének javítása, kivilágítása, burkolatának rendbetétele, is finanszírozhatóvá válik – és mindez már rövidtávon is közvetlenül az egriek komfortérzetét növeli majd!

A tudatos parkolásé a jövő
A koncepció törekszik a parkolási szemléletformálásra is. Jó példa erre a Katona téri és Kertész utcai parkolóházak esete, amelyek jellemzően nem telítettek, miközben jól megközelíthető, fedett, biztonságos és kényelmes parkolást kínálnak egész napra, de akár kifejezetten csak éjszakára is. A Kertész úti parkolóház havi bérlete mindösszesen 7.000 Ft / hó, miközben teljesen automata rendszerének köszönhetően 0-24 órás üzemidővel működik.
A belváros rövid sétával bármelyik parkolóháztól elérhető, ráadásul ez a megoldás nemcsak időt takarít meg (pl. elkerülhető a Barkóczy utca napi több forgalmi dugója), hanem egészségesebb életmódot is ösztönöz: gyaloglásra, kerékpározásra vagy akár rollerhasználatra.
A lakossági előnyök és hosszú távú városfejlesztés egyensúlya
Az önkormányzat által meghirdetett új parkolási koncepció nem csupán reagál a jelen kihívásaira, hanem egy konkrét jövőképet is kínál. Az egri lakosok kedvezményezett helyzetbe kerülnek, miközben a rendszer egészét átláthatóbbá és fenntarthatóbbá teszik. Bár a változások némi alkalmazkodást igényelnek, az irány egyértelmű: egy élhetőbb, átláthatóbb és komfortosabb parkolási rendszer felé haladunk, ahol a parkolás nem bosszúság, hanem tudatos döntés kérdése.
A koncepciót végleges formájában a városvezetés a társadalmi egyeztetések lezárása után, az e havi közgyűlési ülést egy héttel megelőző bizottsági üléseken terjeszti a testület elé, amiről a képviselők június 26-án, e hónap utolsó csütörtökén döntenek majd.
Fotók forrása: EVAT Zrt. – Indexkép: Az EVAT Zrt. Parkolási Csoportjának munkatársa ellenőrzi a megváltott parkolójegyek érvényességét a Lenkey-udvarban.