473 éve kezdődött Eger ostroma, amely a magyar történelem egyik legfényesebb győzelmévé vált. A maroknyi védősereg Dobó István vezetésével több tízezres török túlerővel szemben állta a sarat, és diadalukkal évtizedekre megállították az Oszmán Birodalom előrenyomulását.
1552. szeptember 9-én indult meg Eger várának ostroma, amely a magyar történelem egyik legfényesebb diadalaként íródott be a nemzeti emlékezetbe. Az Oszmán Birodalom hadjáratának utolsó nagy összecsapása volt ez azon a nyáron, amikor a törökök a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítésének megtorlására indítottak támadást.
A 16. század közepén I. Ferdinánd uralta Erdélyt, ám Szulejmán szultán seregei az Alföld közepét már ék alakban elfoglalták, egészen a Dunakanyarig.
Eger kulcsfontosságú erősségnek számított: ha elesik, a Habsburg uralkodó elveszíti utánpótlási útvonalát Erdély felé, és a törökök előtt megnyílt volna az út Felső-Magyarország, Kassa és a gazdag bányavárosok irányába.
Az ostrom előtt Ahmed pasa, a szultán hadvezére felszólította Dobó István várkapitányt a vár átadására, ígérve a régi szabadságjogok és javak megőrzését. A fenyegetés egyértelmű volt: aki ellenáll, az vagyonát, családját és életét is elveszíti. Dobó és a maroknyi védősereg azonban hajthatatlan maradt.
A kortársak beszámolói szerint a várban mintegy 2-2,5 ezer védő tartózkodott, szemben a 30–40 ezer fős, jól felszerelt oszmán sereggel. A törökök 140 ágyúval ostromolták a falakat, míg a védők mindössze 24 löveggel válaszoltak. Az ostrom 38 napig tartott, és a magyar katonák, valamint az őket segítő asszonyok hősies helytállása végül megfordította a hadiszerencsét.
Az őszi hideg, a járványok és a kitartó ellenállás végül Ahmed pasát és seregét visszavonulásra kényszerítette. 1552. október 17-én az oszmán had elhagyta Egert. A győzelemnek messzemenő következményei voltak: a Habsburgok birtokai összeköttetésben maradtak, a felvidéki bányavárosok megmenekültek, és az oszmán terjeszkedés évtizedekre elakadt.
Az egri diadal a magyar történelem egyik szimbolikus pillanata lett, amelyet Tinódi Lantos Sebestyén is megörökített históriás énekében:
„Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigaságát Ferdinánd királnak.”
