A sport és a barátság jegyében pattogott a labda Egerben: a négy nemzet U13-as kosárlabdatornáján fiatal tehetségek küzdöttek egymással, ahol a lengyelek ismét bizonyították klasszisukat – de az egriek is emelt fővel zárták a nemzetközi viadalt.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Egerben a négy nemzet U13-as utánpótlás kosárlabdatornáját, amelyen a lengyel Podkarpacija Przemyśl csapata idén is veretlenül diadalmaskodott.
A Balassi Iskola tornatermében zajló körmérkőzéses viadalon a házigazda Egri Városi Sportiskola, a szlovák Michalovce és az ukrán Uzsgorod (Ungvár) fiataljai mérték össze erejüket.

A lengyelek mindhárom meccsüket megnyerve hódították el a kupát, míg a második helyet az egyre erősebb ukrán csapat szerezte meg. Az egriek Pomázi Patrik vezetésével győzelemmel rajtoltak, és becsülettel helyt álltak a nemzetközi mezőnyben.
A torna szervezésében a Heves Vármegyei Kosárlabda Szövetség is közreműködött, a díjakat Kovács Géza, az EVSI igazgatója adta át.
Végeredmény:
- Przemyśl (Lengyelország)
- Uzsgorod (Ukrajna)
- Eger
- Michalovce (Szlovákia)
via Agriasport ; Fotó: Lénárt Márton