II. Rákóczi Ferenc fejedelem Egerbe érkezésének 310. évfordulójára emlékeztek – GALÉRIA
A résztvevők a régi 3-as iskolánál gyülekeztek, ahonnan közösen sétáltak át a fejedelem szobrához.
Kétnapos országos szakmai konferenciát szervezett a Bervavölgyi Tagóvoda
A rendezvényen országos szinten vettek részt pedagógusok és intézményvezetők, valamint Prím Krisztina, az Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetője és Tarsoly József egri hegybíró is.
Felnémet képviselője, Bódi Zsolt egyenlítette ki az állatvédő mozgalom egy kórházi számláját
A számla a Nyíregyházi Állatkórházban született, melyben a kórházi ápolás mellett diagnosztikai vizsgálatok és gyógyszerek is szerepelnek.
Hol van a rendőrség? Újabb idős emberhez törtek be Felnémeten
Az újabb betörés ezúttal ugyan szerencsésen végződött, óriási felháborodást váltott ki a településrész lakói és vezetői körében.
Graffitizás, gyorshajtók, lopás: a közbiztonság is téma volt a tegnapi közgyűlésen
Több felületet is kijelölnének a minőségi graffitik számára a városban – hangzott el a csütörtöki közgyűlés legelején. Téma...
Megkezdődött a nevezés a III. Eger Város Kupájára
Idén március 2-3-án rendezik meg a III. Eger Város Kupáját az egri Bitskey Uszodában.
Választókörzeti alapok: kapaszkodjanak, itt a kampány, ismét indul a mocskolódás Mirkóczki-módra
Kezdődhet a lejáratás, persze közpénzből, de legalább pancser módon.
Sikeres évet zárt az Egri Úszó Klub
Az Egri Úszó Klub versenyzői egyszerre kettő helyszínen, Győrben és a BVSC-ben jártak, az idei cikluszáró versenyeken.
Átfagyott kölyökmacska mentésével zárult Kiss Norbi jótékonysági ebédje
Tavasszal Kiss Norbi Felnèmetre làtogat, ahol lehetôsègük lesz egri fiataloknak beszèlgetni a vilàg szàz legjobb autòversenyzôje közè vàlasztott sportemberrel.
Tavasszal ismét lesz Eger Város Kupája, idén már a harmadik!
A hírt szintén közösségi oldalán Bódi Zsolt, az Egri Úszó Klub elnöke is megerősítette.