Felnémeten forró teával és forralt borral várták a gyertya gyújtást
Ma a hagyományokhoz híven Zakar Csaba, Felnémet-városrész 2023 évi Fertálymestere gyújtotta meg az első adventi gyertyát.
Hibátlanul teljesített az Egri Úszó Klub Szegeden
Befejeződött a Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokság Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában. Az Egri Úszó Klubbot Moldován Mia, Sós Júlia, Szabó Lilla és Kalo Kristóf képviselte.
Helyére került Felnémet karácsonyfája is – GALÉRIA
A gyönyörű fenyőfa felajánlás útján került a városrész központjába és a Felnémeti Lokálpatrióta Egyesület állította fel helyi vállalkozó segítségével.
Tarolt az egri úszótehetség és edzője a közép európai serdülő úszóbajnokságon
Szabó Lilla az előzetes várakozásokat felülmúlva szerepelt a versenyen.
Az egri gyors nem lassít, Nyíregyháza-Gödöllő-Kranj
Az Egri Úszó Klub versenyzői három helyszínen is versenyeznek és versenyeztek a hétvégén!
Újabb egri úszósikerek, ezúttal a budapesti Úszó Világkupán
Egerből két versenyző mérte fel tudását egy olimpiai- és világbajnokokat is felvonultató mezőnyben.
Megnyílt Jeles Teréz kiállítása a Felnémeti Fiókkönyvtárban
A szép számmal megjelent alkotótársak, tisztelők, barátok zsúfolásig megtöltötték a teret.
Három évtizede nyitotta meg kapuit a Heves Megyei Sportmúzeum az egykori várbörtön falai közt
A kerek évfordulót beszélgetésekkel, régi történetek, emlékek felidézésével ünnepelték csütörtökön délután a Megyeháza udvarán álló épület falai között.
Jelentős fejlesztésekkel és eredményekkel indította az új szezont az Egri Úszó Klub
Budapesti és debreceni versenyekkel, csoport átszervezésekkel, fejlesztésekkel és a városi óvodai úszásoktatás újraindításával töltötte az elmúlt heteket az Egri Úszó Klub és vezetősége, derül ki Bódi Zsolt, a klub elnökének közösségi médiában megosztott bejegyzéséből.
Elkezdődött Felnémeten a szüreti ünnepség, megáldották a szüreti koszorút – GALÉRIA
A Felnémeti Szüret keretében ma leginkább a hagyományoké volt a főszerep.