Újabb nagy riválist győzött le az EVSI
Negyedik rájátszás mérkőzésén is megőrizte veretlenségét az Egri Városi Sportiskola női röplabda csapata az NB II keleti-csoportjában. A Pásztorvölgyi Iskola tornacsarnokában két veretlen együttes feszült egymásnak.
Megyeszerte lehet vért adni a héten, szerdán és pénteken Egerben
EREDETI TB kártyájukat, személyi igazolványukat és lakcím kártyájukat vigyék magukkal a véradásra!
Zajlik a Gárdonyi utca felújítása
Elbontásra kerül a Gárdonyi Múzeum bejáratával szemközti levezető lépcsősor is.
Domán Dániel újra bejelentkezett a Hajdúhegy-Károlyváros körzet képviseletére
A fiatal aspiráns szerint ideje rendet tenni Eger közéletében.
Vasárnap végre újra kisüt a nap
Legfeljebb néhol északon és délnyugaton fordulhat elő kisebb zápor.
12 ezer méter felett keletkezett hangrobbanás lökéshulláma okozta a csütörtöki robbanás szerű hangot Egerben
Mint később kiderült a Piszkés-tetői Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium bemérte a hang forrását, amelyet a Hortobágy térségében jelölt meg.
Átadta az önkormányzat a közel fél milliárdból megújult, botrányok övezte Lenkey-házat
A közel fél milliárd forintból felújított belvárosi épület ügye hónapok óta óriási hullámokat vet az egri közéletben, ezek a megnyitót sem kerülték el.
Hol van a rendőrség? Újabb idős emberhez törtek be Felnémeten
Az újabb betörés ezúttal ugyan szerencsésen végződött, óriási felháborodást váltott ki a településrész lakói és vezetői körében.