Hétfőn változóan felhős-napos időre számíthatunk, a felhőátvonulásokból néhol futó záporok, hózáporok is kialakulhatnak. Sokfelé élénk, erős lesz az északnyugati, északi szél. Reggel -8 és +1 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, a fagyzugokban lesz a leghidegebb. Délután 4 és 11 fok közötti értékeket mérhetünk.
Kedden újra nedvesebb légtömeg érkezik fölénk, így a napos időszakok mellett északnyugat felől ismét záporokra, néhol hózáporokra számíthatunk. Az északi, északnyugati szelet sok helyen élénk, erős széllökések kísérik majd. Hajnalra még többfelé fagypont alá csökken a hőmérséklet, délután pedig 8-13 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szerdán nyugaton, délnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést. Egy-egy zápor elszórtan délkeleten, keleten fordulhat elő. Az ország nagy részén élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. Reggel még többfelé fagyhat, napközben pedig 10 és 15 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön és pénteken változóan felhős-napos időre van kilátás. Csütörtökön több tájegységünkön is kialakulhatnak futó záporok, pénteken viszont csak elszórtan fordulhat elő kevés csapadék. Mindkét nap szeles időben lesz részünk. Csütörtökön 9 és 16, pénteken 12 és 21 fok között alakulhatnak a maximumok.