Júniusban dönt a közgyűlés az új parkolási koncepcióról, amely nemcsak kedvezményeket hoz az egrieknek, hanem akár 250 új parkolóhelyet is a város különböző pontjain – köztük a Bartakovics utcánál, az Ady Endre utcán és a Cifrakapu környékén. A cél: tehermentesíteni a belvárost, és végre valódi megoldást adni a parkolási káoszra.
Júniusban dönt a közgyűlés a város új parkolási koncepciójának elfogadásáról. Az önkormányzat által bevezetni kívánt új, átfogó parkolási rendszer egyszerre tehermentesíti a belvárost, miközben számos kedvezményt biztosít az itt élők számára. A koncepció középpontjában az egriek mindennapi kényelme és a belvárosi forgalom ésszerű szabályozása áll – az eredmény pedig egy igazságosabb, átláthatóbb és hatékonyabb rendszer lehet.
Cikksorozatunk első részében már foglalkoztunk az egrieknek biztosított kiterjesztett és új kedvezményekkel, erről készült cikkünket ITT olvashatja. Emlékeztetőül nézzük meg még egyszer dióhéjban, hogy melyek ezek és mit jelentenek.
- Ingyenes parkolás városkártyával – naponta két alkalommal
Az egyik legnagyobb könnyebbséget az jelenti, hogy az egriek városkártyájuk felmutatásával naponta kétszer, összesen két órán keresztül ingyenesen parkolhatnak a város fizető övezeteiben:
- Reggel 8–9 óra között
- Délután 16–17 óra között
Ez a lehetőség ideális gyors ügyintézéshez, bevásárláshoz vagy akár orvosi vizithez – és közvetlenül segíti az egriek napi rutinját.
- A zóna-bérletek ára az egriek számára változatlan marad
Az új parkolási rendszer egyik legfontosabb alapelve az, hogy az egri lakosok számára elérhető kedvezmények megmaradjanak, sőt tovább bővüljenek. Az övezetekre vásárolt bérletek ára az egriek számára (!) továbbra sem változik:
- I. övezet: 13.500 Ft/hó
- II. övezet: 7.200 Ft/hó
A nem egriek esetében viszont ugyanezek a díjak duplájára nőnek.
- Lakossági bérlet: minden egri éves bérletet válthat a lakóhelyére 6 ezer forintért
A parkolási koncepció részeként több utca is fizető övezetbe kerül, hogy csökkentsék az ott tapasztalható túlterheltséget. Ám emiatt nem kell aggódnia azoknak sem, akik eddig díjmentes övezetben laktak, de lakóhelyük fizető zónába került:.
Az önkormányzat ugyanis kedvezményes lakossági bérletet biztosít az ott lakók számára: mindössze évi 6.000 Ft-ért parkolhatnak továbbra is saját környezetükben.
- Változó rendszámú bérlet jár a 65 év felettieknek
További könnyítés lehet a közeljövőben a 65 év feletti lakosoknak bevezetendő külön kedvezményes bérlet, amely szintén éves 6 ezer forintért megváltható, ellenben ez a bérlet nem saját tulajdonú gépjárműre szól, hanem bármely rendszámra megigényelhető.
Az önkormányzat ezzel a lehetőséggel szeretné segíteni a 65 feletti egrieket, akik fizető övezetben laknak, de segítségre szorulnak a mindennapokban önmaguk ellátásához. Épp ezért ez a bérlet a nyugdíjas lakos nevére szól, de bármely általa kiválasztott betegápoló, rokon stb. gépjárművére kiállítható, így bármikor ha látogatóba érkeznek az igénylőhöz, az éves 6 ezer forintos bérlet megváltásával parkolhatnak.

Új parkolók, új lehetőségek – nagymértékben bővülhet a város parkoló kapacitása
A koncepció nemcsak kedvezményekről, hanem új parkolóhelyek létrehozásáról is szól. Bár az elmúlt napokban a közösségi médiában és a hírportálokon többször is megjelent, hogy a koncepció nem tartalmazza újabb parkolók kialakítását, információink szerint ez nem igaz. Ugyanis az elfogadásra javasolt koncepció és a sajtóinformációk alapján számos új parkoló kialakítását tartalmazza.
- Az újonnan létrehozott parkolók helyszínei közül az egyik legjelentősebb a Bartakovics utca és a Tündérpart találkozásánál található volt sportpálya, amelyet ideiglenesen korábban már sikeresen bevontak a parkolási rendszerbe. A város most is együttműködést tervez az egri kórházzal új parkolóhelyek kialakítása céljából, ami – a terület felosztásától függően – kb. 40 új parkolóhelyet jelentene.

- Az Ady Endre utcában a MÁV területen nagyjából 75 új parkolóhely kerül kialakításra, amely elhelyezkedése okán nagyban segíti majd a belvárosi utcák és parkolók tehermentesítését, de segítség lesz a vonatközlekedést használó egrieknek is.

- Újonnan létrejött parkolókat jelentene még a Katona téri Rossman drogéria előtti terület, ahol a már elkészült tervek szerint úgynevezett “halszálkás” parkoló kerülne kialakításra. Ennek megvalósítása a jelenleg is zajló, 9 milliárdos TOP Plusz fejlesztési csomagból történhet meg, csatlakozva a Katona téri piactér felújításához. Pontos számot itt nem ismerünk, de kb. 25 új parkolóhely itt is létrehozható lesz majd.
- További új díjmentes parkolók jönnek létre a Felsővárosban is, a Cifrakapu utcában. Itt a jelenlegi 47 helyett összesen 123 parkolóhely áll majd rendelkezésre a jövőben, ami szintén jelentős kapacitásbővítés, és nagy segítséget jelent majd a környék parkolási gondjainak enyhítésében.
- Valamint innen nem messze, a Ráckapu téren a viadukt alatt is új helyek kerülnek kialakításra – összesen 33 darab parkolóval. Ezek szintén segítik majd a belváros tehermentesítését – mindezt a zöldfelület megőrzése mellett.

A jelenlegi állapothoz mérten tehát összesen mintegy 250 parkolóhellyel bővül majd a város parkolóhely-kapacitása, amelynek döntő többsége díjmentes övezetbe tartozik majd.
Első a lakosság
Állandósult probléma az elmúlt években, hogy a város több belváros közeli utcájában a vidékről vagy a külső városrészekből befelé ingázók autóikat díjmentes övezethez tartozó utcákban helyezik el, sok esetben szabálytalanul, emiatt az ott lakók parkolása helyhiány következtében gyakorlatilag lehetetlenné vált. Tipikusan ilyen a Remenyik utcai lakótelep, a Szarvas Gábor utca, a Bartakovics utca vagy épp a Hajdúhegy alsó utcái.

Az önkormányzat célja, hogy ezt a problémát koncepcionális szinten rendezze, méghozzá úgy, hogy a fizetős övezet kiterjesztésével – de az ott lakók számára roppant kedvezményes, éves 6.000 Ft-os lakossági bérlet biztosításával! – megszüntesse a lehetőséget az ingázók számára, hogy gépjárműveikkel ingyenes parkolva elvegyék a helyet az ott lakó egriektől.
A koncepció tartalma alapján az önkormányzat több, jelenleg parkolás szempontjából telített, de díjmentes terület bevonását is tervezi a parkolási rendszerbe, ezzel is biztosítva, hogy az egri lakcímmel rendelkező Belváros közeli lakók bármikor tudjanak parkolni otthonaik környékén. A teljesség igénye nélkül ilyen terület például
- a Bethlen Gábor utca
- a Petőfi utca
- a Bartakovics utca.

A belvárosi zsúfoltság csökkentése a cél egy dinamikus, időkorlátos rendszer bevezetésével
A belváros legforgalmasabb részein – mint például a Kossuth Lajos utca vagy az Egészségház utca – szinte esélytelen parkolni. Mindegy mely napszakban próbálkozik az ember, a parkolók gyakorlatilag egész napra foglaltak. Ez nagyban megnehezíti a belvároshoz kapcsolódó célállomások megközelítését azok számára, akik csak rövid ügyintézés okán érkeznek.
Épp ezért ezekben a forgalmas utcákban a jövőben csak időkorlátos, óradíjas parkolás lesz elérhető. Ez azt jelenti, hogy a parkolóhelyek nem lesznek hosszú órákra lefoglalva, hanem folyamatosan forognak, így több eséllyel talál parkolóhelyet az, aki gyors ügyintézésre vagy vásárlásra érkezik. Természetesen ez a korlátozás az ott lakókat nem fogja érinteni.
Fontos: ünnepnapokon és a karácsonyi időszakban továbbra is mindenki számára díjmentes marad a parkolás.
Fotók forrása: EVAT Zrt, ; Parkolási Koncepció