„A cél az, hogy egész Európát élhetetlen hellyé tegyük – az állatkínzók számára”

Újabb osztrák menhellyel, és küzdősportolókból álló német állatvédőkkel egyeztetett Halleinben a Macskaárvaház és a Szurkolók.

„Mivel az állatkínzást elkövető bűnözők sem ismer határokat, az állatvédőknek sem szabad, hogy ismerjenek” – fogalmazott Kapin Ricsi annak kapcsán, hogy a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány, és több egri aktivistájuk társaságában az ausztriai Hallein városának menhelyére látogattak.

A Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője elmondta, az ottani menhely dolgozóival folytatott egyeztetésen kicsit úgy érezte magát, mintha az Interpool valamelyik titkos rendőrségi megbeszélésén ülne, hiszen olyan Magyarországon, Ausztriában és Németországban ténykedő köztörvényes bűnözők tartózkodási helyét, bűntársait, segítőit próbálták közösen feltérképezni, akik szaporítótelepeket, illegális vágóhidakat, állatviadalokat és zoofil, vagyis állatszexet igénylő perverzeknek  fenntartott „bordélyházakat” működtetnek.

Kapin Ricsi elmondta: alig egy órás egyeztetés után már világossá vált, hogy ha összefognak, rendszeresen információt cserélnek, nagyon sok, állatok elleni bűncselekményeket elkövető embernek tudnak majd segíteni megkeresni a börtön bejáratát, legyen az Magyarországon, Ausztriában vagy Németországban. A Szurkolók alapítója érdekességképpen azt is elmondta: olyan „jó madarat” is beazonosítottak, aki azért váltogatja az országokat, hogy kevésbé legyen feltűnő folytatólagosan elkövetett állatolkkal kapcsolatos bűncselekménye, viszont ha mindannyiunk látókörébe ott vannak, akkor gyorsabb a tettenérés,  a bizonyítékgyűjtés is. 

Kapin Ricsi elmondta: természetesen civilként semmiképpen sem akarják „átvenni” a rendőrség munkáját, de információkkal, bizonyítékgyűjtéssel mindenképpen segíteni szeretnék a hatóságok hatékonyságát. 

– „Mindezt természetesen csak, és szigorúan törvényes keretek között tesszük, viszont azt nem tagadom, hogy se nem ijedünk meg, se azt nem hagyjuk, hogy más állatvédőket megijesszenek, megfenyegessenek, magukat kemény maffiózónak képzelő állatkínzók” – mondja az egykori nemzeti radikális fociszurkoló, hozzátéve: a közeljövőben azt tervezik, hogy együttműködési megállapodást kötnek a sokszoros küzdősport bajnok legendás német sportoló, és testőr, Ralf Seeger, Harte Hunde nevű radikális állatvédő izgalmával.

-” A cél az, hogy egész Európát egy teljes mértékben élhetetlen hellyé tegyük – az állatkínzók számára és mindenhol ott legyünk, ahol az állatvédők segítségre szorulnak” – fogalmazott Kapin Ricsi.

A Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bóday Pál elmondta: „a Hallein-i Állatmenhely alapítója egy ma már kilencven év felett járó hölgy, aki először virágboltjában istápolt kóbor kutyákat, macskákat és sérült madarakat, de ma már egy fantasztikus környezetben, a Hallein-i focicsapat pályája mellett, immáron a család harmadik generációjának közreműködésével, professzionális körülmények között mentik és rehabilitálják az állatokat, népszerűsíti az állatvédő, növényi alapú étkezést Halleinben.

Bóday Pál hozzátette: az autó és motorsport, valamint a foci mellett, valóban a  küzdősportok bajnokai is egyre gyakrabban választják önkéntes munkaként az állatok védelmét, a Macskaárvaház kötelékében is, ami nagyszerű tendencia.  „Ez ugyanis lassan megváltoztatja azt, az állatkínzók körében  sajnálatosan kialakult sztereotípiát, hogy a védtelen állatokkal szembeni erőszak, és a védtelen állatvédőkkel szembeni erőszakoskodás, méltó válasz nélkül marad.”