Október 23. az 1956-os forradalom nemzeti emléknapja. A 68 éve történt események alapjaiban határozták meg a magyar történelem menetét az azt követő időkben. Egerben délelőtt az önkormányzat által szervezett városi ünnepségén emlékeztek meg az egriek a hősökről, délután pedig Felnémeten, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület szervezésében a Templom dombnál, majd a Berva lakótelepnél állított székelykapunál helyezték el a koszorúkat.
Délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődött a városi ünnepség a Bazilikában. A hagyományok szerint ezt követően a Gárdonyi Géza Színházban folytatódott az ünnepség, ahol az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium diákjai adtak elő ünnepi műsort. Ennek zárásaként Vágner Ákos polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
A műsort követte a Hatvani kapu téren álló 1956-os emlékmű megkoszorúzása, melyen mind az állami, mind a városi intézmények, cégek vezetői, igazgatói megjelentek, természetesen a pártok, civilszervezetek és egyesületek mellett.







Fotók forrása: Huszár Márk // Heves Vármegyei Hírlap
Ezt követően délután Felnémeten, a Templom dobnál folytatódtak a megemlékezések. A Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület szervezésében a forradalomra emlékezők itt is elhelyezték koszorúikat. Az eseményen beszédet mondott Bódi Zsolt, Felnémet önkormányzati képviselője és a FELOPA elnöke, valamint hosszú évek után a városrész önálló ünnepségét megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere is, aki itt szintén megosztotta ünnepi gondolatait a megemlékezőkkel.






