Ha most vasárnap lennének választások Magyarországon, a listás szavazatok 43 százalékát kapná a Fidesz, míg a Tisza 39 százalékot szerezne – ez áll a Medián legfrissebb fölmérésében, amelyet a HVG számára készített, írja a Magyar Hang.
Júliusról szeptemberre tovább szűkült a Fidesz és a Tisza Párt közötti különbség – így foglalta össze a kutatást Hann Endre, a Medián igazgatója. A teljes szavazókorú népességben 11-ről 5 százalékpontra csökkent a két párt közötti távolság, 30-ról 25-re, addig a választani tudó biztos szavazók körében ennél még dinamikusabban, 12-ről 4 százalékpontra, 43-ról 39-re.
Az adatok azt mutatják, hogy a kormánypárt csak minimálisan esett vissza az EP-választáson elért eredményéhez képest, és támogatottsága július óta stagnál. Ugyanebben az időszakban azonban Magyar Péter pártjának támogatottsága 9 százalékponttal nőtt. Vagyis, vonta le a következtetést Hann, a Tisza továbbra is az ellenzék rovására erősödik. A Tisza szívó hatása akkora, hogy jelenleg a Fideszen (és csatolt részein), valamint Magyar Péter pártján kívül egyetlen párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Ez a folyamat a kétpártrendszer kialakulása felé mutat – összegez a Medián vezetője.
Drámai a DK visszaesése, hiszen júliusban még 9 százalék feletti eredményt mért a Medián, most alig vannak 3 százalék felett. És ennek aligha oka, hogy az EP-választásra összeálló baloldali blokk felbomlott, és a megkérdezetteknek volt lehetőségük csak az MSZP-t vagy a Párbeszédet megjelölni, hiszen a válaszok alapján ez a két formáció az „egyéb” kategóriában végezte. A cikk szerint érdekes fejlemény még a Mi Hazánk magába roskadása. A júniusi kettős választásokon a szélsőjobboldali párt még meg tudta őrizni láthatóságát a Tisza mögött, és mandátumot érő eredményt ért el. Mostanra azonban a legutóbb mért 7-ről 4 százalékra estek vissza.
Talán éppen az ellenzéki pártok összeesése miatt jelent meg az a pletyka, hogy a parlamenti küszöb 3 százalékra való mérséklését tervezheti a Fidesz – áll a hvg .hu cikkében, mert így tartaná a kormányoldal életben azokat a pártokat, amelyek talán értékes százalékpontokat vehetnek el egy ki-ki meccs esetén Magyaréktól.
A HVG pedig úgy értesült fideszes politikusoktól, hogy míg a Tiszával szemben maximális könyörtelenséget kért Orbán Viktor, ők úgy számolnak, valamilyen közeledés lehet a régi ellenzék és a kormány között. A parlamenti küszöb éppenséggel mindkét oldalnak kedvezhet.