A 2024-es adventi időszak egyik legszebb dísze a Dobó István téren álló, impozáns, 19 méteres karácsonyfa volt, amely nemcsak az egriek, de a városba látogató turisták szívét is elvarázsolta. A rekordméretű fenyő története azonban nem csupán a látványról szólt, hanem egy szívhez szóló gesztusról is, amely összeköti a város lakóit.
A fenyőt az ostorosi Sütő Jánosné, közismert nevén Ica néni ajánlotta fel a város számára. A fa kivágásakor Vágner Ákos polgármester, majd a feldíszítést követően Gömöri László alpolgármester személyesen köszönték meg a nagylelkű felajánlást. Most pedig a Városgondozás Eger Kft. is kifejezte háláját egy különleges ajándékcsomaggal, melyet Eged István Renátó ügyvezető adott át Ica néninek.

Az ajándékcsomag részeként egy emlékkönyv is készült, amelyben a fa történetének legszebb pillanatai – a kivágás, az Egerbe szállítás, a díszítés és a teljes pompájában ragyogó karácsonyfa – fotói kaptak helyet. Ezáltal Ica néni számára örök emlék marad, hogy milyen gyönyörű fenyővel ajándékozta meg a várost.
Idén már második alkalommal köszönjük meg a Dobó téri karácsonyfa felajánlójának az önzetlen tettét, szeretnénk ebből egy kedves hagyományt teremteni. Ez a legkevesebb, amivel az egriek nevében meghálálhatjuk a felajánlást.
– hangsúlyozta az ügyvezető.
Az ilyen gesztusok nemcsak a város karácsonyi hangulatát teszik különlegessé, hanem azt is megmutatják, milyen erős az összetartás a közösségben. A Dobó téri karácsonyfa így nemcsak egy látványos dísz volt, hanem egy szimbóluma is az egri emberek közötti kapcsolatnak és a közös ünneplés erejének.