„Álljunk ki a gyermekekért” címmel szerveznek demonstrációt baloldali pártok Egerben

Közös kiállást szervez a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Momentum a nemrégiben kirobbant kegyelem-ügy kapcsán vasárnap délután a volt Ifiház épületénél.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, néhány hete robbant ki az országos botrány, azóta lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, Varga Judit igazságügyi miniszter és tegnap Balog Zoltán korábbi emberi erőforrás miniszter is lemondott zsinati elnöki posztjáról a Református Egyházban. Ezt megelőzően a múlt hét végén ismeretlenek összefirkálták az egri Fidesz-iroda, a Polgárok Háza kirakatát, amire a „mocskos pedofilsimogatók” feliratot fújták fel festékszóróval.

A szervező baloldali ellenzéki pártok az esemény hivatalos oldalán azt írják

A hatalom számára a gyermekeink csak statisztikai adatok. A miniszterelnök szerint a gyermek egy közjószág. A pápalátogatás ürügyet biztosított az állampártnak, hogy szabadon engedjen egy gyermekbántalmazó erőszaktevő segítőjét. Nap mint nap derül fény olyan ügyre, melyben egy gyermek az elszenvedő. Emeljük fel végre a hangunkat! Álljunk ki gyermekekért!

Az esemény kapcsán megkerestük dr. Pajtók Gábort, a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjét és a választókerület kormánypárti elnökét, illetve Domán Dániel független képviselőjelöltet is, hogy megtudjuk, nekik mi a véleményük az ügy és a tüntetés kapcsán.

Dr. Pajtók Gábor cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre, amint ezt megteszi, természetesen arról is beszámolunk majd. Domán Dániel szerint viszont a valóság az, hogy nem lehet hülyének nézni a választókat.

Több köt össze minket, mint ami szétválaszt és oldaltól függetlenül egyetértünk abban, hogy gyermekbántalmazóknak és cinkosaiknak nincs kegyelem. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormány most próbál arra rájátszani, hogy a tetteiknek náluk következménye van, persze csak akkor, ha szoknyát hordasz.

Domán Dániel nem csak a 7-es körzet időközi választásán, de több fontos társadalmi ügy kapcsán is hangsúlyozta pártsemleges álláspontját. Fotó: Domán Dániel // Facebook

Elmondta, az ügy óta eltelt két hét, és továbbra sem tudni arról semmit, hogy miért kellett kegyelmet adni egy pedofil bűnsegédjének. Szerinte ez ellenzéki pártoknak arra kellene most koncentrálniuk, hogy minden eszközzel nyomást gyakoroljanak a kegyelem indoklásának nyilvánosságra hozataláért.

Kérdésünkre Domán kemény kritikával illette az ellenzéki pártokat. Elmondta, egy héttel ezelőtt próbálta felvenni a kapcsolatot a pártok helyi vezetőivel, miszerint megfontolandó lenne egy demonstráció, de érdemi választ senkitől sem kapott, az eseményről ő is csak a közösségi médián keresztül értesült.

Ideje lenne észrevennie a kormány ellenzékének, hogy 2022. tavasza óta a párpolitikai keretezés legtöbbször ellenszenvbe, apátiába torkollik, a húsbavágó problémák is az unalmas lózungok martalékává válhatnak.

– fogalmazott Domán, majd hozzátette, szerinte ami az ellenzéki pártok inkompetenciájánál is rémisztőbb, az a helyi kormánypárt viselkedése. Náluk ugyanis a hét azzal telt, hogy újra láthatóvá tették, hogy darabokra esett a szervezetük. Ennek kapcsán alább olvasható korábbi cikkünk.

A kiemelt képen a korábbi „Kata-tüntetés” Egerben. Fotó: képernyőkép // TV Eger