Berecz fakivágása Michelisz fáját sem kímélte, a különleges szépségű és óriási értékű koreai jegenyefenyő átültetését sem engedte

Két, a magyar sportot rajongásig szerető Heves vármegyei helyi politikus, Szalóki Péter, Kápolna alpolgármestere és Blahó László, Kompolt polgármestere, értesülve arról, hogy Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere, ki akarja irtani a Kiss Norbert és az időközben elhunyt, köztiszteletben álló kápolnai mezőőr, Dodi által alapított közösségi erdőt, arra kérték Bereczet, hogy legalább a Michelisz Norbert túraautó-világbajnok által ültetett, közel negyedmillió forintos pénzbeli és felbecsülhetetlen eszmei értéket képviselő koreai jegenyefenyőt (Abies koreana) kímélje meg – tudta meg portálunk.

Ők vállalták volna, hogy a fát áthelyezik Kompoltra, és megmentik a világhírű magyar által szeretetből, a helyi civilek munkájának elismeréseként ültetett, közel három méteres fát. Ehhez beszerezték Farkas Pál agrármérnök, erdőökológus, a Globalplant Garden nevű faiskola tulajdonosának szakvéleményét, ugyanis a fa innen származik. Az elismert szakember azt mondta, hogy amennyiben egy markológép lapátjával, kíméletesen, nagy földlabdával kiemelik a fát, és azt rövid időn belül, iszapoló öntözés mellett új helyre ültetik, jó esélye lehet a túlélésre.

Berecz Kálmán polgármester

Berecz, bár a kérésre először úgy fogalmazott, hogy őt egyáltalán nem érdekli a fák sorsa, de ha nekik ez olyan fontos, nem zárkózik el a kéréstől, viszont másnap hajnalban, előzetes értesítés nélkül, maga irányította az összes fa és cserje azonnali halálát okozó dózerolást. Mindeközben a szomszédban lévő Macskaárvaház ott dolgozó hölgy önkéntesét, aki látva a fakivágást, kiment megkérdezni, mit csinálnak itt és miért, az egyik jelen lévő munkás sértő és becsmérlő szavakkal zavart el a helyszínről.

Berecz végül tehát polgármester kollégája kérésére sem kegyelmezett: ugyanannak a káli cégnek a markológépe szaggatta halálra a növekedésben lévő fát, amely annak idején a szomszédos Kompolton, egy éppen munkában lévő hölgy által lakott házat rombolt le minden berendezési és személyes tárggyal, az akkori kompolti polgármester, Balázs Zoltán utasítására.

Kiss Norbert, Kapin Ricsi és Michelisz Norbert

Mint utóbb kiderült: Berecz Kálmán fakivágási akciójának – Michelisz Norbert fája mellett – a közösségi erdő első három, közel nyolc évvel ezelőtt ültetett fája, három hárs is áldozatul esett: az egyiket Dodi, a másikat Báder Ernő világhírű hegedűművész, prímás, a harmadikat a kiserdő alapítója, Kiss Norbert és maga az alpolgármester, Szalóki Péter ültette.

Információnkkal telefonon megkerestük Blahó Lászlót, Kompolt megválasztott polgármesterét és Szalóki Pétert, Kápolna alpolgármesterét, akik mindketten, egymástól függetlenül megerősítették értesüléseinket. Blahó László emlékeztetett: már közösségi oldalán, a Berecz-féle fairtás előtt jelezte, hogy számára a fák „szent dolgok”, kiírtásuk bűn, ültetésük a jövő nemzedék iránti erkölcsi kötelességünk. Szalóki Péter portálunknak megerősítette a történeteket, és csak annyit mondott: a következő napokban ő is részt vesz azon a faültetésen, ahol a Kiss Norbert által alapított közösségi erdőt augusztus 20-a alkalmából, Szent István ünnepén, a magyarság két különleges spirituális üzenetet hordozó gyümölcsfával, egy dió- és egy almafával bővítik, és – Bódi Zsolt egri önkormányzati képviselő és több heves vármegyei üzletember társaságában – két, madárbarát kis berkenyefát is elültetnek.

Szurkolók az Állatokért

Kapin Ricsi, a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítója, akinek szintén két, a közösségi erdőben ültetett fája „veszett oda” Berecz Kálmán erdőirtási akciója során, portálunknak úgy fogalmazott: „Berecz Kálmán rosszul méri fel a helyzetet, ha úgy gondolja, hogy következmények nélkül megúszhatja ezt az értelmetlen, barbár tettet, annál is inkább, mert birtokunkban van egy bíróság előtt bemutatható hangfelvétel, melyből világosan kiderül, hogy nem parkoló építése, hanem személyes bosszú miatt vágatott ki fákat és költötte az amúgy is szegény Kápolna község közpénzeit. Az is világos lett, hogy az őrült ötlet kifundálásában vélhetően szintén részt vett sértett testvére, Berecz Mátyás, apja, Berecz József, és „mentora”, Oroján Sándor, a Fideszből eltávolított, bukott egri politikus is.”

Szóval, Berecz Kálmán, ígérem, hamarosan találkozunk, és remélem, nem csak nőket tudtok fenyegetni, de férfiakkal is képesek vagytok bátran, egyenesen viselkedni. Addig is, mi pedig – bár a feleslegesen megölt fákat már nem tudjuk feléleszteni – mindegyik helyett legalább kettő újat ültetünk

– fogalmazott a hazai állatvédelem fenegyereke.