„Valami készül!” – ezzel a felütéssel nyitja posztját Kovács-Csatlós Tamás független képviselőjelölt és önkormányzati képviselő hivatalos közösségi oldalán. A bejegyzéséből kiderül: hamarosan egy Eger több mint 100 esztendős vízisport-történelmének emléket állító falfestmény díszíti majd a Kertész utcai parkolóház körforgalom felőli oldalát, melynek ötletgazdája és kezdeményezője Kovács-Csatlós volt.
A képviselői keretem felhasználásából készülő falfestmény a több, mint 100 esztendős egri vizessportoknak állít emléket. Erre a feladatra pedig aligha találhattunk volna alkalmasabb szereplőket a festményhez, mint Bitskey Aladár és dr. Ringelhann György.
– írja közösségi oldalán Kovács-Csatlós Tamás, a körzet egyéni képviselője és független képviselőjelölt.
Bejegyzésében megköszönte képviselőtársainak, hogy szavazatukkal támogatták a kezdeményezést, valamint hozzátette: hite szerint városunk ismét egy páratlan értékkel lesz gazdagabb.
A munkálatok szépen haladnak, az elmúlt pár nap alatt nagyon sokat haladtak a készítők a munkával, becsléseink szerint alig néhány nap múlva már teljes pompájában megcsodálhatjuk az alkotást ami reméljük hosszú évekig meghatározza majd az uszodák és a strand környékének látképét.