Brutális támadás Egerben: Vodkáért verte össze a fogyatékkal élő férfit egy agresszív visszaeső

Durva erőszak rázta meg Eger egyik dohányboltját – vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy többszörös visszaeső férfi ellen, aki minden ok nélkül támadt rá egy fogyatékkal élő férfira. Az eset még 2023 májusában történt, de most derültek ki a sokkoló részletek.

A vádirat szerint a támadó autóval érkezett egy egri benzinkút melletti dohánybolthoz, ahol egy kisebb társaság épp vidáman italozott és zenélt. Az áldozat, egy szociális otthonban élő, gondnokság alatt álló férfi is a csoportban volt – ő néhány nappal korábban engedéllyel hagyta el az intézményt, ám nem tért vissza időben.

Az erőszakos férfi – aki korábban sosem találkozott a fogyatékkal élő sértettel – egyszer csak odalépett hozzá, és felszólította, hogy fizessen neki egy vodkát. Amikor a férfi ezt megtagadta, az agresszív támadó elszabadult: dühében előbb megütötte, majd mellkason rúgta az áldozatot, aki a betonra zuhant, és a fejét is súlyosan beverte.

Vér szivárgott a füléből, életveszélyes állapotban vitték kórházba

A helyszínen lévők rémülten nézték, ahogy az áldozat mozdulatlanul fekszik, füléből pedig vér csordogál. Azonnal mentőt hívtak, míg a támadó elmenekült a helyszínről. A kiérkező rendőrök azonban hamar a nyomára bukkantak és elfogták. A kórházban kiderült: a férfi nyílt koponyasérülést szenvedett, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét.

A brutális támadó nem ismeretlen a hatóságok előtt, jelenleg is egy másik bűncselekmény miatt tölti börtönbüntetését. Az ügyészség most életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat ellene, és indítványozták, hogy beismerése esetén az előkészítő ülésen kapjon öt év fegyházbüntetést, valamint öt évre tiltsák el a közügyektől.