Drogoztak, egyikük meghalt, a másik elrejtette a holttestet

Egy fiatal férfi életét vesztette, miután kábítószerezés közben rosszul lett, barátja azonban nem hívott segítséget – inkább magára hagyta a haldoklót, majd a holttestét egy bokor alá rejtette. Az ügyben most emeltek vádat, a férfit halált okozó segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki 2024 nyarán egy tragikus esetet követően nem nyújtott segítséget rosszul lett barátjának, hanem holttestét elrejtette a bokrok között – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint a férfi egy Heves vármegyei kis településen közösen fogyasztott kábítószert ismerősével. A szerhasználatot követően a barátja rosszul lett, légzése egyre nehezebbé vált, azonban a vádlott ennek ellenére nem hívott orvost vagy mentőt – noha a legközelebbi mentőállomás mindössze 3 kilométerre volt. Ehelyett tankolni és bevásárolni indult, majd a súlyos állapotban lévő férfit beültette az autójába, és kocsikázni kezdett vele.

A helyszín ahol az eset történt.

Az út során a vádlott észlelte, hogy barátja már nem lélegzik. Ekkor ijedtében megállt az út szélén, a holttestet kiemelte az autóból, majd egy bokor alá húzta és otthagyta.

Az ügyészség szerint, ha a vádlott a rosszullét észlelésekor azonnal segítséget hív, reális esély lett volna a férfi életének megmentésére. A hatóság a férfit segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja.

A mértékes indítvány értelmében, amennyiben a vádlott beismeri tettét, 1 év 10 hónap szabadságvesztés és 2 év közügyektől eltiltás kiszabása várható. Emellett a vádlottat több mint 18 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is köteleznék – áll dr. Kenézi Diána helyettes sajtószóvivő ügyészi közleményében.