A tavasz beköszöntével Eger ismét a művészetek fellegvárává válik, hiszen a város rangos kulturális eseménye, az Egri Tavaszi Fesztivál 2025-ben is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket. Ennek keretében kerül megrendezésre az EGYIDEJŰ EGYETLEN című kiállítás, amely a Szabad Szalon Egyesület tagjainak és meghívott vendégeinek alkotásait mutatja be a Ziffer Sándor Galériában. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára március 7-én, 17 órakor kerül sor.
A rendezvényen köszöntőt mond Dr. Rák Sándorné, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke, valamint Novákné Mlakár Zsófia, a Dobó István Vármúzeum szakmai igazgatóhelyettese. A kiállítást megnyitja F. Balogh Erzsébet festőművész, egykori főiskolai docens. Köszöntőt mond H. Szilasi Ágota az egyesület elnöke, a kiállítás kurátora. Az eseményen közreműködik Kovács Júlia fuvolaművész, aki zenei aláfestéssel teszi teljessé az élményt. A megnyitón a résztvevők az EGERSOUL – Első Szóláti Borház kiváló borait kóstolhatják majd.
Az EGYIDEJŰ EGYETLEN cím nemcsak a jelenben alkotó művészek párbeszédét tükrözi, hanem tisztelgés is az egyesület elhunyt alapító tagjai előtt. Az idén kiállító művészek között olyan elismert alkotók is szerepelnek, akik rangos díjakkal – Kossuth-, Munkácsy- és Mazsaroff-díjjal – lettek elismerve. A tárlat nem csupán a Szabad Szalon Egyesület tagjainak bemutatkozása, hanem a magyar kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotásainak gazdag összegzése is.

Kísérőprogramok a művészet szerelmeseinek
A kiállítás nem csupán vizuális élményt nyújt, hanem inspiráló beszélgetésekkel és művészeti előadásokkal is várja a látogatókat. Az EstiSzalon programsorozat részeként két különleges esemény is megrendezésre kerül:
- Március 11. – Bukta Imre prezentációs estje: „Kertek alatt” A neves Kossuth- és Munkácsy-díjas művész, Bukta Imre, aki munkásságával a magyar vidéki élet sajátosságait örökíti meg, rendhagyó előadás keretében osztja meg gondolatait és inspirációit.
- Március 26. – Sztojka Melissza prezentációs estje: „Mesterségem címere” A fiatal tervezőgrafikus, az egyesület kreatív arculatának megálmodója, munkásságáról, inspirációiról és a vizuális befolyásolás szerepéről tart előadást.
Látogasson el a Ziffer Sándor Galériába!
A kiállítás március 30-ig látogatható a Dobó István Vármúzeum nyitvatartási idejében. A részletekről és további programokról az www.egrivar.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Ne hagyja ki ezt a különleges lehetőséget, hogy betekintést nyerjen a kortárs magyar művészet világába, és találkozzon a jelen és a jövő meghatározó alkotóival!