Emelkednek a városvezetői tiszteletdíjak, akár akarja ezt a polgármester, akár nem

A közelmúltban hozott kormányzati döntés alapján jelentős változások történnek a magyar önkormányzati vezetők bérezésében. Az új rendelkezések értelmében többek között Eger polgármesterének és alpolgármestereinek javadalmazása is emelkedik, amely előterjesztést a város Közgyűlése tárgyalja e héten csütörtökön.

Navracsics Tibor miniszter még 2024. októberében nyújtott be törvénymódosítási-javaslatot az Országgyűlés elnökének a 2011. évi önkormányzati törvény módosításához. A béremelést a kormány azzal indokolta, hogy az önkormányzati vezetők bérezése hosszú évek óta nem tükrözte a rájuk háruló felelősséget, valamint az infláció és a gazdasági változások hatására jelentősen csökkent az életszínvonaluk a magánszektorban dolgozó hasonló pozíciókhoz képest.

Eger polgármestere, Vágner Ákos a béremelés elfogadása után szintén magasabb összegű juttatásban részesül. Az alpolgármesterek, akik a város különböző szakterületeinek felügyeletében és koordinálásában játszanak kulcsszerepet, szintén számíthatnak tiszteletdíjuk növekedésére a kormány döntése értelmében. A pontos összegeket a jogszabályi változások határozzák meg, amelyek figyelembe veszik a város méretét, az önkormányzat költségvetését és a tisztségviselők felelősségi körét is, Eger esetében a pontos összegek az előterjesztés szövegezésében olvashatók.

A helyzet nem annyira fekete-fehér

Fontos kiemelni azonban egy igen jelentős visszásságot a témában. A törvény módosítására javaslatot Navracsics Tibor miniszter nyújtott be, amit aztán az Országgyűlés megszavazott és elfogadott. Ennek értelmében október 1-től – tehát visszamenőleg – módosul a városvezetők díjazása.

Bár erről hivatalosan a város Közgyűlésének is szavaznia kell, ez a döntés totálisan szimbolikus.

A probléma az, hogy az emelésről kormányzati szinten döntöttek, a megemelkedett bérekhez plusz forrást nem biztosít a kormány az önkormányzatok számára. Így azt akár igényt tart a magasabb tiszteletdíjra egy polgármester, akár visszautasítaná azt, de végül a városnak kell kitermelnie – függetlenül attól, hogy milyen döntést hoz a város közgyűlése, legyen szó akár kormánypárti, akár ellenzéki vezetésű helyhatóságról.