Az április és a május nagyon mozgalmas volt, hiszen négy versenyen is részt vett a csapat.
Első tavaszi versenyük, a Diákolimpia keleti fordulója volt, ahol a junior trió versenyzői második helyen kvalifikáltak a döntőben és ezt a helyet április 20-án sikeresen meg is tartották.
Óbudán április 13-án is remekül helytálltak a gyerekek egy barátságos zárt körű verseny. A 65 gyermek között voltak akik életük első versenyén debütáltak. A sok szép helyezés mellett két külön díjra is szert tettek. Kristofori Lili UP2 challange egyéniben a legszebb előadás mód címet vihette haza.
A Diákolimpia Keleti fordulója, április 17. és 22. között Prágában zajlott, ahol négy dobogós és számos értékes helyezéssel gazdagodtak.
A Prágában megrendezett Cseh Open versenyen első alkalommal szerepeltek a nemzetközi sportaerobikos mezőnyben.
A 9-11 évesek mezőnyében trió és csoport kategóriában is sikerült a dobogó 2. fokára állniuk a lányoknak!
Trió : Bögös Lili, Németh Nia, Szilárdi Adél
Csoport : Szilágyi Fruzsina, Antal Lelle, Szilárdi Adél, Németh Nia, Bögös Lili Az eggyel idősebb, ezzel együtt legnépesebb (12-14 évesek) korosztályában versenyzőink a középmezőnyben végeztek.
Trió: Horváth-Suhajda Dóra, Tóth Boglárka, Pál Anna 19. Hely Egyéni: 85 indulóból Tóth Boglárka: 45. Hely Horváth-Suhajda Dóra: 51. Hely Aerodance – 10. hely Németh Nóra, Emedo Nóra, Pető Bori, Vásárhelyi Veronika, Pál Anna, Tóth Boglárka, Horváth-Suhajda Dóra
Junior korosztályban is érdekeltek voltak!
Aerodance: Veréb Vivien az Óbudai WDSE versenyzőit kiegészítve magabiztos, szép gyakorlattal az első helyet szerezte meg! (Bognár Dóra, Deák Enikő, Gugó Henrietta, Máthé Kata, Moldvai Mira, Molnár Panni, Szirtes Kira) Csoport kategóriában Vivienéknek technikai probléma miatt nem sikerült kvalifikálni a döntőbe, így a 12. Helyen zárták a versenyt. Veréb Vivien és az Óbudai WDSE – Szirtes Kira, -Moldvai Mira, -Deák Enikő, -Máthé Kata)
Haza érkezésük után a Magyar Kupa I. fordulójára mindössze négy napjuk volt felkészülni, de sikerült a lehető legtöbb fejlődést elérni, ami az eredményeken is megmutatkozott. Idén is sok újonc debütálhatott, illetve több korosztály váltó és új kategóriában szereplő csapat mérettette meg magát a két napos versenyen, ahonnan számos éremmel és értékes helyezésekkel térhettek haza.
Eredmények:
-CH UP4 – 8. Hely (Fejes Amina, Ferencz Karina, Inklovics Janka,Bíró Panna, Nagy-Sándor Emília,Vásárhelyi Violetta)
-CH UP3 – 7. Hely (Magda Amina,Kundráth Léna, Nagy-Sándor Alina,Molnár Emma,Kelemen Fanni,Bazsó Kincső, Vadászi Valentina)
-CH UP2 – 4. Hely (Keller Barbara,Kristofori Lili,Kiss Emma, Végert Míra, Székely Kitti)
-BA UP4 TR-2. Hely (Mattyasovszky Maja, Erdős Petra, Ferencz Annabell)
-BA UP4 GR – 4. Hely (Mattyasovszky Maja, Erdős Petra, Ferencz Annabell,Lukács Léna)
-BA UP3 TR- 8. Hely(Simon Lilla,Tóth Lara,Bikádi Szófia)
-BA UP3 GR- 10. Hely (Simon Lilla, Tóth Lara,Bikádi Szófia, Ferenczi Norka)
-BA UP2 egyéni-8.hely (Pető Bori) -BA UP2 TR-16.hely (Emedo Nóra,Vásárhelyi Veronika,Németh Nóra)
-BA UP1 TR- 8. Hely(Tuza Dorottya,Stefán Szonja,Cserháti Dóra) -BA UP1 egyéni-12.Hely (Cserháti Dóra)
-SA UP3 egyéni- 7.Hely (Németh Nia)
-SA UP3 egyéni- 9.Hely (Bögös Lili)
-SA UP3 egyéni- 14.Hely (Szilárdi Adél)
-SA UP3 TR- 2.Hely (Németh Nia,Bögös Lili, Szilárdi Adél)
-SA UP3 GR-3.Hely (Németh Nia,Bögös Lili,Szilárdi Adél, Szilágyi Fruzsina, Antal Lelle)
-SA UP2 TR- 7. Hely (Pál Anna, Tóth Boglárka,Horváth-Suhajda Dóra)
-SA UP2 egyéni- 11. Hely (Tóth Boglárka)
-SA UP2 egyéni- 12. Hely (Horváth-Suhajda Dóra) -Aerodance UP2
– 6. Hely (Pál Anna, Tóth Boglárka,Horváth-Suhajda Dóra,Pető Bori, Vásárhelyi Veronika, Emedo Nóra,Németh Nóra)
-SA UP1 GR- 3. Hely (Veréb Vivien-Flexi-Team, Szirtes Kira,Moldvai Mira,Deák Enikő,Máthé Kata- Óbudai WDSE)
-AD UP1 -2. Hely (Veréb Vivien-Flexi-Team, Szirtes Kira,Moldvai Mira,Deák Enikő,Máthé Kata,Guggó Henrietta,Bognár Dóra,Molnár Panni- Óbudai WDSE)
Vasárnap a 2023-as Európa Bajnokságon részt vett sportolók is elismerésben részesültek, ahol Magyar D. Vanda sportoló és Magyar D. Anna edző is átvette az elismerésként járó emlék plakettet.
Köszönjük az edzők munkáját és az együttműködést a Óbudai WDSE részéről!
Fogalmaz a Flexi- Team Sportegyesület. Mint írják:
Májusban sem tétlenkedtünk, hiszen első barátságos versenyünket rendeztük meg a Flexi-Team Gyereknapi Fesztivált.A Flexi-Team immár 6 esztendeje tevékenykedik Egerben, ezért úgy éreztük, hogy eljött az ideje, hogy megszervezzünk egy versenyt is. Ez alkalommal pedig meghívtunk néhány hazai egyesületet is, hogy a tavaszi versenyszezon során, a Magyar Kupa 2. fordulója előtt egy baráti, kellemes légkörben, de éles versenyhelyzetben egyrészt felmérhessük az igazolt sportolók formáját, emellett pedig elismerhessük a szabadidős és óvodás gyerekek munkáját. Közel 200 gyermek vett részt az eseményen. Rengeteg szép eredmény született. .
A versenyen minden gyermek nyakába került érem és mindemellett több különdíjat is nyertek a sportolók.
Inklovics Janka- A jövő kis tehetsége díj
Bikádi Szófia – Kiemelkedő előadásmód
SA UP3 TR- Eger sikeréért Se. külön díj (Németh Nia,Bögös Lili, Szilárdi Adél)
Mérhetetlenül büszkék vagyunk a gyerekekre és a segítő szülőkre és támogatókra, hogy ezt a rendezvényt megszervezhettük. A tavasz utolsó megállója 06.01-02. a Magyar Kupa II. Kozármislenyben.
– Árulta el zárásként a Flexi- Team Sportegyesület.
Szívből gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez!
Fotó: Flexi- Team Sportegyesület.