Guller Zoltán lett a Szerencsejáték Zrt. új elnök-vezérigazgatója

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntése alapján Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke veszi át a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Guller Zoltán 2016 óta meghatározó szereplője a hazai turizmusirányításnak: előbb a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója volt, majd az MTÜ igazgatóságának elnöki tisztségét látta el. Új megbízatását az NGM tájékoztatása szerint jelenlegi pozíciói megtartása mellett látja el, vagyis párhuzamosan vezeti a Szerencsejáték Zrt.-t és marad az MTÜ élén is.

A minisztérium elvárásai között szerepel, hogy Guller modernizálja a nemzeti lottótársaság működését, és biztosítsa a 21. századi játékélményt a hazai lakosság számára. Az NGM kiemelte: a költséghatékony gazdálkodás mellett a folyamatos termék- és szolgáltatásfejlesztés, az ügyfélélmény javítása és a társadalmi értékteremtés is kiemelt feladat lesz az új vezető számára.

A Szerencsejáték Zrt.-t az elmúlt három évben Mager Andrea, korábbi nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter vezette. Mager nemrég új pozícióba került: az Országgyűlés gazdasági bizottsága őt jelölte a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjai közé.

Egyéni támogatási döntések és vitatott ügyek

Guller Zoltán neve az elmúlt években több botrányban is felmerült. 2022-ben derült ki, hogy az MTÜ vezetőjeként egy személyben döntött az ügynökség egyedi támogatásairól, annak ellenére, hogy korábban azt állította, ez nem így van. Az ilyen támogatások révén jutott például 286 millió forinthoz Tasnádi László, a rendszerváltás előtti Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének egykori tisztje, aki balatoni panziót építhetett közpénzből. Hasonlóan kiemelkedő támogatásban részesült Zoób Kati divattervező is, aki 800 millió forintot kapott az MTÜ-n keresztül.

Guller Zoltán az elmúlt években több fontos állami pozíciót is betöltött. 2023-ban az állam őt delegálta az akkor frissen felvásárolt Vodafone igazgatóságába is. Emellett a Budapesti Gazdasági Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedik – ezért a tisztségért egy korábbi kormánybiztosi pozíciójáról mondott le.

Az újabb kinevezésével Guller tovább erősíti pozícióját az állami szférában, ahol immár a turizmus, az állami szerencsejáték-piac, a távközlési szektor és a felsőoktatás területén is meghatározó szereplővé vált.

Indexkép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajójának felavatásán 2024. március 28-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI