Havonta közel 1 milliót fizet a városvezetés az egriek adójából a fideszes rádiónak

Szép kis summa jut hónapról hónapra az országos lefedettséggel működő, már hosszú ideje a kormány médiaholdudvarába tartozó Rádió1 egri bástyájának az egri közpénzekből – hála a városvezetésnek és a szerződést aláíró Mirkóczki Ádám polgármesternek. És hogy mire fizet ki a város vezetése az egriek pénzéből évente nagyjából 10 millió forintot? Hát reklámra!

A legújabban napvilágra került és igencsak érdekes önkormányzati szerződést Domán Dániel, korábbi hajdúhegyi független képviselőjelölt hozta nyilvánosságra közösségi média oldalán. Domán azt írja, nagyjából fél évvel ezelőtt tűnt fel neki, hogy leginkább a polgármesterhez, az alpolgármesterekhez, illetve néhány, őket vakon követő képviselőkhöz köthető pozitív tartalmakról hallani a rádióban. Például ilyenekről:

Ez azért is lehetett furcsa nemcsak Domán, de bárki más számára is, mert a Fidesz szoros kontrollja alatt működő országos rádiós hálózatban szinte példa nélküli, hogy egy, a kormány ellen az ellenzék támogatásával elindult polgármestert és a hozzá tartozó képviselőket egy fideszes rádió gyakorlatilag promózza, reklámozza. Egerben mégis ez történik, Persze azóta már többször is kiderült, miért és hogyan lehetséges ez.

  • Egy: az már teljesen egyértelmű, hogy a korábban az ellenzék sorait erősítő Mirkóczki Ádám polgármesterré választása után 180 fokos fordulatot véve igyekszik a Fidesz és a kormány óvó szoknyája alá bújni – mostanában már inkább kevesebb, mint több sikerrel, de erről majd később.
  • Kettő: ismerjük a gazdasági élet szereplőit és persze azt is tudjuk, mi az, ami a legtöbb ellenzéki vagy kormánypárti politikust pillanatok alatt az érveik feladására készteti. Hát a PÉNZ, mi más! Itt sem volt ez másképp, hiába az újonnan kirobbant Pajtók-Mirkóczki ellentét, havi közel 1 millió a város pénzéből Lölő holdudvarának simán felmelegít bármilyen elhidegült „barátságot”.
  • Három: ha lehet hinni a városházi és önkormányzat közeli pletykáknak, akkor a polgármester többször is megpróbált közös médiafelületet létrehozni annak az Egyed Zsoltnak a segítségével, aki helyben vezeti a Rádió1 szakmai munkáját. ha ez igaz, akkor könnyen feltételezhetjük, hogy nem csak üzleti, de politikai és személyes együttműködés is meghúzódik a háttérben.

Zsíros szerződések akkor és most

A legutóbbi megállapodás 2023. április 1-én született, azóta havi bruttó 825 000 forintot fizet az önkormányzat. Ez így egy év alatt 10 millió forintba kerülhet az egrieknek, de a mostani szerződés 2023. december 31-ig szól, amit valószínűleg újra kötnek jövőre, ki tudja, milyen díjazással. Nem sok minden változott tehát az elmúlt Habis-érához képest, korábban ugyanis a Habis László vezette önkormányzat is több, mint 20 millió forintot fizetett évente a propagandahírekért, azt a Mirkóczki-adminisztráció folytatta és a saját arcára formálta, írja posztjában Domán.

A Domán Dániel által megszerzett szerződés egyik számlája.

Sofőr-tesó: a hír jött, Borbás Balázs ment

A Rádió 1 évekkel ezelőtt a Fidesz médiabirodalmába került, azóta pedig Szomszéd Lajos vállalkozó érdekeltségébe tartozik, akinek közvetett vagy közvetlen vállalkozásai mostanság sorra nyerik az egri önkormányzati közbeszerzéseket, például a Lenkey-ház közel félmilliárd forintba kerülő felújítását is.

Mészáros Lőrinc heves megyei helytartójának az egri városvezetéssel és Mirkóczki Ádámmal való jó viszonya már köztudott: Szomszéd Lajos azzal a cégével, amellyel a Rádió1 felett is rendelkezik, társtulajdonos abban a kft-ben, melyben 2023. augusztus 21-ig a polgármester testvére és hivatali sofőrje, Borbás Balázs is tulajdonos volt.

Ám most úgy tűnik, hogy miután ez az információ néhány hete napvilágra került, Mirkóczki Ádám testvére pillanatok alatt kikerült a társaság tagjai közül, legalábbis az Opten információ alapján.

Mirkóczki Ádám polgármester (j) és testvér-sofőrje, Borbás Balázs (b) a polgármesteri évértékelőn. Fotó: képernyőkép // Mirkóczki Ádám Facebook

Hobbinak álcázott kampány, amit az egriek adójából fizetnek?

Domán szerint az önkormányzati választási kampány egy ideje elkezdődött, ezért is lehet hallani például olyanokat a rádiós hirdetési blokkok között, hogy a magukat Eger önkéntes jótevőinek beállító, magukat civilnek hazudó politikusok és például a köztisztviselő aljegyző (!) „Eger a hobbink!” néven milyen ügyesen vágják le itt-ott a füvet vagy festenek le padokat.

A kezdeményezést elindító Tomaschik Attila egri MSZP elnök időközben eltűnt ezekről a rendezvényekről, ami nem is annyira meglepő, tekintve, hogy az elmúlt hetekben igen komoly mértékben összerúgta a port a DK-MSZP koalíció a város vezetésével és a polgármesterrel. Azóta, mint a kezdeményezés „megálmodója”, Huszti Péter az, aki magasra tartva viszi a zászlót előre a városvezetés fénylő égisze alatt, illetve természetesen Farkas Attila alpolgármester, akinek szocialista párttagsága igen komoly kérdéseket vet fel a kibontakozó városvezetés-MSZP háborúban.

Huszti Péter, az „Eger a hobbink” csoport alapító tagja nyilatkozik a TV Egernek, háttérben a csoport „civil” tagjai, köztük Farkas Attila alpolgármester munkálkodnak. Fotó: képernyőkép // TV Eger

Magával a kezdeményezéssel nem is lenne semmi gond Domán szerint, ha ez a csoport nem hazudná magáról azt, hogy civilek, hiszen informálisan a helyi MSZP tagjai és az alpolgármesterek, valamint a köztisztviselő (!) aljegyző alkotják azt. Domán szerint ez így semmi más, csak az önkormányzati infrastruktúrával, illetve az adófizetők pénzével való visszaélés.

Hozzátette, az meg külön pikáns, hogy aki a Rádió 1-nél a városvezetésről szóló hirdetéseket vélhetően szerkeszti, közvetíti vagy segíti, az érdekes módon az önkormányzat városüzemeltetési irodáján dolgozik.

Nos, az ilyen és efféle igencsak szövevényes politikai dagonyázás, közpénzherdálás és a választók teljes hülyének nézése az, ami immár sok éve jellemző városunkban. Nagyjából ez az, ami ellen szerették volna az egriek, ha 2019 után kérlelhetetlenül fellép Mirkóczki Ádám és csapata, de sajnos az árkok még mélyebbre és szélesebbre ásásán kívül Mirkóczki Ádámnak és csatlósainak nem sokkal több érdeme van, ami a kulturált közbeszéd és a transzparens városvezetés megteremtését illeti.

Minczér Gábor alpolgármester indulatosan úgy szokott fogalmazni:

Majd 2024-ben a választók eldöntik, hogy kinek volt igaza.

Ezt mi csupán annyiban javítanánk ki, hogy az egri választók jövőre nem azt fogják eldönteni, kinek volt igaza, hiszen az igazság az egy ténykérdés. Van/volt közös cége a polgármester tesójának a NER-el? Igen. Egri adófizetők pénzéből fizeti az alpolgármester és az aljegyző hobbijának reklámozását a város vezetése? Igen. Mirkóczki Ádám a teljes ellenzék által támogatott és a helyi lokálpatrióták jelentős része által is erősített polgármesterből politikai számkivetett és hontalan tévelygő lett? Igen.

A választók azt fogják jövőre eldönteni, hogy a jelenlegi vezetés által 2019-ben elárult eszmék, választói akarat és vállalások megvalósítása terén az elmúlt négy év során csúnyán leszerepelt banda helyett kire bízzák majd rá – remélhetőleg most már sokkal nagyobb sikerrel – a város vezetését.