Kaláka Fesztivál- közösségi élmény, színes programokkal

Egerben ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Kaláka, a június 27-30-ig tartó fesztiválra ebben az évben is színes programkínálattal készülnek a közönségnek.

A négy napos rendezvény a Szépkiáltó, a Kaláka és a Miskolci Szimfonikus Zenekar “Hangol már a zenekar” című közös koncertjével a Gárdonyi Géza Színházban veszi kezdetét, majd az Érsekkertben, az Uránia Moziban, a Bródy Sándor Könyvtárban kiállításokkal, filmbemutatóval,koncertekkel, gyermekfesztivállal, vagyis rengeteg érdekességgel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Fellépőkben most sem lesz hiány, a városba érkezik többek között Malek Andrea, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és a Modern Art Orchestra, a Szirtes Folk Band, Szalonna és Bandája, de a Kerekes Band, valamint természetesen a házigazda, a Kaláka is színpadra lép az Érsekkertben.

Mindezek mellett a tavaly debütált Ökokaláka sem maradhat el,mely a környezetvédelem, a környezeti nevelés és a fenntarthatóság jegyében zajló ingyenes kísérőprogramja a fesztiválnak.

A részletes program IDE kattintva érhető el.