Csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartanak a Városházán, ahol a téma Eger 2025-ös költségvetésének irányelvei lesznek. A www.eger.hu oldalon elérhető előterjesztés tartalmából egyértelműen kiderül, hogy nagy bajban van az önkormányzat, de úgy tűnik megoldás is van rá.
Eger Önkormányzata a 2025. évi költségvetési tervei alapján 20 milliárd forintnyi bevételre számít, miközben a kiadásai becslések szerint elérik a 24 milliárd forintot. Ez az állapot egy összesen 4 milliárd forintos költségvetési hiányt eredményez, amely miatt sürgős intézkedésekre van szükség, máskülönben idén szeptembertől nem lesz képes működni a város. Ebben a helyzetben nemcsak súlyos gazdasági és törvényességi következményekkel kell szembe néznie Egernek, hanem számolni kell a városi közszolgáltatások leállásával, valamint további súlyos pénzügyi terhekkel is.
A város vezetésének mielőbb intézkedéseket kell hoznia a kiadások csökkentése és a bevételek növelése érdekében, hogy a 4 milliárdos hiányt mérsékelje és a költségvetés egyensúlyát helyreállítsa. Jó hír viszont, hogy van „fény az alagút végén”, az önkormányzat vezetése dolgozik a megoldáson, melyet pontokba szedve, kvázi irányelvekként megfogalmazva terjeszt holnap Vágner Ákos polgármester a testület elé. De elsőnek lássuk, hogyan juthatott idáig városunk költségvetése.
És még mielőtt mélyebben az okok mögé nézünk, egy pillanatra álljunk meg, és vegyük szemügyre pontosan mit is jelent ez a közgyűlés, amire csütörtökön sor kerül. Ugyanis az elmúlt tíz évben nem volt arra példa, hogy egy városvezető már a költségvetés tervezésének időszakában a nyilvánosság és a képviselők elé áll, és egy nyilvános, élőben közvetített testületi ülés keretében terjeszti elő az általa kidolgozott költségvetési irányelveket, ezáltal utat nyitva a költségvetés véglegesítése előtti nem csak a nyílt színi szakmai de - ami még fontosabb! - a politikai vitának is.
A hiány okai
Egy város költségvetése számos tényezőtől függ. Tény, hogy az egyre növekvő piaci árak és az infláció futószalagon hozza magával többek közt például a dologi kiadások és a bérköltségek növekedését, de ettől függetlenül jelentős problémát okoznak az olyan eddig ismeretlen problémák, mint például az adóbevételek drasztikus változása, a város intézményrendszerének – a saját cégcsoporthoz mérten is! – elképesztően magas fenntartási és üzemeltetési költsége, valamint az előző önkormányzati ciklusból hátrahagyott gazdasági ódiumok, mint például a közétkeztetési koncesszió vagy éppen a város által a Volánbusz Zrt. felé fennálló tartozás kifizetésének átcsoportosítása a 2025-ös évre.
Fontos azonban, hogy ezeket részleteiben is átlássuk, ebben van segítségünkre a Városháza szakdolgozói által készített fekete-fehér kimutatás. A bárki számára megtekinthető dokumentum alapján a helyzet a következő:
- Bevételi források csökkenése:
- Az adóbevételek közel 20%-kal alacsonyabbak a vártnál.
- A központi támogatásokat meghatározott jogszabályi mutatók alapján határozzák meg, itt nincs mozgástér
- A saját bevételek (pl. díjak, lakbérek) szintén szűk mozgásteret adnak.
- Nincs tartalék az előző évekből:
Az önkormányzatnak és költségvetési szerveinek nincs jelentős pénzmaradványa, ami enyhíthetné a hiányt. Az előző városvezetés által képviselt gazdasági „carpe diem” következményei most mutatkoznak meg csak igazán. - Növekvő működési költségek:
A személyi, járulékos és dologi kiadások 2024-ben 13 milliárd forintra rúgtak, 2025-re pedig már 15 milliárd forint várható. - Önkormányzati feladatok drágulása:
A városüzemeltetés, közösségi közlekedés és a további önkormányzati feladatok támogatása növekvő kiadásokat generál. 2024-ben ezek 5 milliárd forintot tettek ki, míg 2025-re már 6 milliárd forint az igényelt összeg. - Korábbi döntések hatásai:
- Egyes szerződések (pl. közétkeztetési koncesszió, közösségi közlekedés biztosítása) és az ezekkel kapcsolatos 2024. október előtti, az előző vezetés által meghozott döntések áthúzódó kötelezettségeket hoznak 2025-re.
- Az elhalasztott és végre nem hajtott városvezetői döntések az előző ciklusból szintén tovább terhelik Eger idei költségvetését.

Fotó: Eger Város Hivatalos Oldala // Facebook
Jól látszik, hogy a 4 milliárdos költségvetési hiányt ahogy mondani szokták, „nem a szél hordta össze”. Az előző évek felelőtlen pénzszórása, a tervezetlen és koncepció nélküli városi gazdálkodás mind-mind meghozta gyümölcsét, igaz, ezt rendbe tennie már nem Mirkóczki Ádámnak és csapatának kell, hanem a város jelenlegi vezetőinek.
Talán, ha a korábbi években nem szórt volna el a városvezetés milliókat pl. új lelátó székekre az üresen kongó futball stadionba, vagy éppen nem újítottuk volna az egriek közpénzmillióin az – egyébként MÁV tulajdonban lévő – Állomás teret, a Bástya utcát, no meg nem költöttünk volna több, mint 15 millió Ft-ot csak a Jókai utcai süllyedő oszlopra – persze mindezt csakis a választások miatti villogás érdekében -, most talán lenne elegendő forrás például az óvodások étkeztetésére, a kulturális intézmények finanszírozására vagy a különböző sportszervezetek támogatására is. De nincs.
És ezen a helyzeten nem segít az sem, hogy a böngészhető gazdasági kimutatás alapján könnyen észrevehető, az önkormányzat fenntartásában működő intézményrendszer milyen bődületesen magas költségekkel jár a város számára. A számadatok alapján csak
a városi intézmények működtetése több, mint évi 12 milliárd (!) forintjába kerül az egrieknek – mindamellett, hogy bevételt viszont nem igazán termelnek,
szemben például a város tulajdonában álló cégcsoporttal, amely bár szintén igényel támogatást, annak jelentős része közszolgáltatás ellátásán nyugszik, illetve mindezek mellett az intézményekkel ellentétben az is jól látszik, hogy a városi cégek piaci bevételt is termelnek maguknak és ezáltal az városnak.
Tény: a helyzet cseppet sem bíztató, de azért nem reménytelen. Az előző években megszokott felelőtlen pénzszórást most egy jelentős megszorításokkal teli időszaknak kell követnie annak érdekében, hogy Eger és benne az önkormányzat talpon tudjon maradni. Ennek jegyében készülhetett el a város honlapján olvasható előterjesztés második fele, ahol Vágner Ákos polgármester 11 pontban összegezte a városvezetés tervezett irányvonalait a gazdasági katasztrófa megakadályozása érdekében.

A fény az alagút végén
Az alábbi 11 pont tartalmaz igen érdekes részleteket, sőt, helyenként nagyon meglepő intézkedési terveket is, de a pontok mindegyikének közös vonása, hogy a teljes önkormányzat működtetése és a gazdasági helyzet helyreállítása a legfontosabb közös cél – ha kell, akkor az egyéni érdekek és kívánalmak háttérbeszorításával.
Fontos, hogy a jelenlegi 4 milliárdos költségvetési hiány mellett a Közgyűlés maximum olyan költségvetést tud elfogadni, ami 2025. szeptemberéig teszi lehetővé a város működését. Elkerülendő az önkormányzat csődhelyzetét, azonnali megoldásokra van szükség a költségvetési hiány megszüntetése érdekében. A polgármester által beterjesztett intézkedési csomag fő célja a város üzemszerű működésének biztosítása és az egri polgárok elvárásainak teljesítése, derül ki a javaslatból, amely a következőképpen áll össze:
- Törvényes költségvetés elfogadása:
Az önkormányzatnak a jogszabályoknak megfelelő, fenntartható költségvetést kell létrehoznia. Ez a további intézkedések alapja. - Intézmények és cégek működésének átszervezése:
Az önkormányzati intézményrendszer működését át kell tekinteni, és ha szükséges, hatékonyabbá kell tenni akár átszervezéssel. - Szervezeti struktúra és létszám felülvizsgálata:
Minden költségvetési szerv esetében szükség van a létszám és működés optimalizálására. - Feladatok újragondolása:
Meg kell határozni, mely önként vállalt feladatok tarthatók fenn a meglévő források és az egri lakosok igényei alapján. - Díjak felülvizsgálata:
A térítési és bérleti díjakat, valamint a parkolási díjakat újra kell gondolni, hogy gazdaságilag indokolt esetekben emelés történhessen, miközben az egriek kedvezményeket kapjanak. - Pótlólagos támogatások igénylése:
Meg kell vizsgálni a jogszabályi lehetőségeket rendkívüli önkormányzati támogatások előkészítésére és igénylésére. - Vagyonelemek hasznosítása:
A városnak az eladható vagy bérbe adható önkormányzati vagyonelemeket minél előbb gazdaságosan hasznosítania kell kiadással vagy eladással. - Közösségi közlekedés átalakítása:
A helyi közlekedés díjait és menetrendjét felül kell vizsgálni, hogy a finanszírozási szükségleteket jobban át tudják ütemezni. - Közbiztonság javítása:
A költségvetés tervezésekor külön figyelmet kell fordítani a város közbiztonságának javítására, hiszen ez az egriek egyik legerősebb igénye az önkormányzat felé. - Hatékonyabb közszolgáltatások biztosítása:
A költségvetésben kiemelt cél, hogy a városüzemeltetés és köztisztaság területén javuljon a szolgáltatások hatékonysága még akkor is, ha ezzel párhuzamosan kiadásokat és költségeket kell csökkenteni. - Takarékos gazdálkodás:
Az önkormányzatnak minden területen következetesen be kell tartania a takarékossági irányelveket, különösen az általa irányított szerveknél és cégeknél.
Az jól látszik, hogy miközben a helyzet cseppet sem rózsás és nehezítő körülmények is akadnak szép számmal, az önkormányzat fő célja – a gazdasági helyzet stabilizálása mellett – a lakossági igények kielégítése, a városi közszolgáltatások színvonalának megőrzése, de inkább növelése és persze az olyan kardinális városi kérdések orvoslása, mint a közbiztonság.
Bár lehetetlennek tűnhet egy ilyen célkitűzés megvalósítása, nem az. A megfelelő szakmai hátérrel és eltökéltséggel a helyzet akár rövid időn belül is pozitív fordulatot vehet. Ellenben az nem vitatható el, hogy nem lesz könnyű. A város költségvetésének helyrepofozása nem kis feladat, és pláne nem fog sikerülni véráldozatok nélkül.
Azonban valljuk be, akadnak bőven olyan részei az önkormányzatnak, amire hosszú ideje ráfér már, hogy kicsit „gatyába legyen rázva” és szorosabb ellenőrzés mellett valaki véget vessen az intézményekben működő családi vállalkozásoknak, a saját használatú autók vásárolgatásának, az esztelen jutalmak és megbízási díjak osztogatásának, a költségvetési pénzek folyamatos felélésének, miközben egyetlen felelős beosztásban ülő vezetőt sem sikerült számon kérni a szolgáltatások színvonalának folyamatos csökkenéséért. Akarva vagy akaratlanul, de ez most biztosan meg fog történni.