Március 23-án, a lengyel–magyar barátság napján Vágner Ákos polgármester vezetésével Egerben emlékeztek meg a lengyel menekültek hősies múltjáról. A történelmi összefogás ma is példát mutat.
Március 23-án, a magyar–lengyel barátság napján Vágner Ákos, Eger polgármestere ünnepélyes keretek között emlékezett meg a lengyel menekültek emléktáblájánál az egri várban. A megemlékezés során felidézték az 1939-es történelmi eseményeket, amikor Magyarország testvéri szeretettel fogadta a háború elől menekülő lengyel katonákat és civileket.
A második világháború kezdetén, Lengyelország náci és szovjet megszállása után több tízezer lengyel menekült talált menedéket hazánkban – köztük sokan Eger városában is. Ez a példaértékű emberség és összefogás a mai napig meghatározza a két nemzet kapcsolatát.
A lengyel és a magyar nép közötti kapcsolat egy örök érték, amelyet őriznünk és éltetnünk kell a jövő nemzedékei számára is
– hangsúlyozta beszédében Vágner Ákos. Hozzátette: a megemlékezéssel nemcsak a múlt előtt tisztelegnek, hanem megerősítik azt az elköteleződést is, hogy a két nép a jelenben és a jövőben is kiáll egymás mellett.

A rendezvényen részt vett Wojciech Bakun, Przemyśl polgármestere is, akinek jelenléte tovább erősítette a két város közötti baráti kapcsolatokat.
A magyar–lengyel barátság napja kiváló alkalmat teremt arra, hogy emlékeztessük magunkat: a közös történelem, az egymás iránti tisztelet és szolidaritás olyan értékek, amelyeket ápolni és továbbadni kötelességünk.
Nem csak koszorúzással, hanem egy ünnepi koncerttel és készült városunk a lengyel testvértelepülésről érkező delegáció számára. A Farkas Ferenc Zeneiskolábanrendezett koncert 16:00 órakor kezdődött, ahol jelen volt Gulyás László, kulturális ügyekért felelő alpolgármester, aki egyben a szervező intézmény igazgatója is.