Már a jövő év első felében döntés születhet az elkerülő út közbeszerzésének kiírásáról

A térség országgyűlési képviselője a Kossuth Rádiónak adott interjúban újabb részleteket árult el az egri elkerülő út aktualitásaival kapcsolatban.

Dr. Pajtók Gábor kiemelte, hogy a közlekedési szakemberek egy előzetes, úgynevezett masterplant készítettek, és ennek egyértelmű megállapításai voltak. Mint elmondta, az egriek maguk is úgy érezték, hogy egy olyan elkerülő út szolgálná legjobban az érdekeiket, ami a leghatékonyabban tehermentesíti a belváros közlekedését. Emlékeztetett, hogy az egriek egy része véleményt is nyilvánított, és ennek olyan következménye lett, hogy azt gyakorlatilag akceptálta a kormányzat azzal, ezek a nyomvonal-tervezetek elkészültek.

A képviselő aláhúzta, hogy a minisztérium tervei szerint a jövő év első hónapjaiban megtörténik ezeknek a nyomvonalaknak a szakmai tervzsűriztetése, és ennek alapján minden remény megvan arra, hogy akár már az első negyedévben is a környezetvédelmi engedélyezési eljárás is lefolytatódhat, és a környezetvédelmi engedély birtokában szintén kormányzati döntés és a megfelelő pénzügyi forrásoknak a megléte mellett döntés születhet a megépülő út tervezéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás kiírásáról, illetőleg a tervezési folyamat megindításáról.

Ha eddig eljutunk és a szükséges előfeltételek megvannak, akkor a szakemberek egy 30 hónapos időintervallumot tartanak reálisnak, hogy a közbeszerzési eljárás, illetőleg a kiviteli tervek elkészítésére történő tervezés folyamata megvalósuljon. Ezután kezdődhet a kisajátítási eljárás, a birtokrendezési eljárások, régészeti feltárások, s ezután jön majd a kivitelezéshez kötődő közbeszerzési eljárás, illetőleg maga a kivitelezési eljárás.

– emelte ki dr. Pajtók Gábor.