Csütörtökön kezdetben sok lesz a felhő fölöttünk, majd napközben nyugat, délnyugat felől csökken, felszakadozik a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. Kisebb eső, egy-egy zápor eleinte északkeleten, napközben néhol az északi tájakon, majd az esti órákban északnyugaton fordulhat elő. Többfelé élénk, délen erős lehet a nyugati-délnyugati szél. Délután az ország nagy részén 11-17 fokot mérhetünk, ennél pár fokkal hűvösebb az északkeleti határ közelében lehet.
Pénteken enyhe, általában erősen felhős, borongós időre van kilátás, több helyen előfordulhat kisebb eső. Erős, a Dunántúlon néhol viharos lehet a délnyugati, déli szél. Kora reggel 3-9, napközben 9-17 fok várható.
Hétvégén a felhők lesznek túlsúlyban, csak rövid napos időszakok lehetnek. Szombat estétől egyre többfelé eleredhet az eső, majd vasárnap többfelé várható eső, zápor. A hajnalok kifejezetten enyhék lesznek sokfelé 10 fok körüli minimumokkal, napközben pedig szombaton 11-16, vasárnap 9-17 fokra számíthatunk.
Hétfőn marad a tavaszias idő, rövid napos időszakokra a keleti, középső tájakon van kilátás. Eleinte a Dunántúlon többfelé eshet, napközben elszórtan alakulhat ki zápor, kisebb eső, néhol zivatar nem kizárt. Szeles időre, 10-16 fokra van kilátás.
Forrás: Időkép