Kápolnán épül a világ első öko- és állatvédelmet hirdető kápolnája a Macskaárvaház Alapítvány kezdeményezésére. A Macskaárvaház Alapítvány telephelyével szemben felépülő kápolna célja, hogy felhívja a figyelmet az állat- és természetvédelem fontosságára.
A kápolna építését az egri székhelyű Bódi Művek végzi, melynek vezetője, Bódi Zsolt, aki részben önkéntes alapon ajánlotta fel munkáját. Az ő elhivatottsága és szakértelme nélkül a projekt nem valósulhatna meg. A Magyar Bankholding is támogatja a kápolna megépítését.
Az épületet az erdélyi művész, Kónya Anna négy freskója díszíti majd, amelyek Árpád-házi Szent Erzsébetet, Assisi Szent Ferencet, Nivelles-i Szent Gertrúdot és Temesvári Pelbárt ferences szerzetest ábrázolják. Emellett Girolamo Savonarola, a keresztény köztársaság megalapítója és a vegetáriánus életmód szószólója is megjelenik a freskókon.



Bóday Pál, a Macskaárvaház vezetője elmondta, hogy a kápolna a közösségi erdő mellett kap helyet, és egy kis tavat is terveznek mellé, hogy a kisvizes élőhelyek fontosságát is bemutassák.
Úgy gondolom, hogy fontos felhívni a figyelmet arra, hogy szentjeink, az egyházi személyek is fontosnak tartották a természetet, az állatvilágot és ezek tiszteletét!
– fogalmazott Bóday Pál.
A kápolnai kápolna megvalósításának anyagi és szakmai támogatói:
- Ignácz Balázs heves vármegye főispánja, a kápolnaépítés védnöke
- Magyar Bank Holding (MBH)
- Bódi Zsolt önkormányzati képviselő, építőipari vállalkozó
- Zele Sándor üzletember
- Dr Illés Zoltán egyetemi tanár, az Orbán kormány korábbi környezetvédelmi államtitkára, a közlekedési és építési minisztérium miniszteri biztosa
- Szomszéd Lajos üzletember
- Gyetvai Péter természetfotós
- Szalóki Péter alpolgármester, Kápolna
- Blahó László polgárőrparancsnok, polgármester, Kompolt
- Kiss Norbert világ és sokszoros Európa bajnok autóversenyző
- Gilyén Márton üzletember, autósport menedzser
- Dr Pápai Ákos ügyvéd, önkormányzati képviselő
- Kücsön Gyula üzletember, önkormányzati képviselő, Sarud
- dr. Tasnádi Tamás ügyvéd
- Náksi Attila dj, zenei producer
- Farkas Pál tájmérnök, ökológus
A fantasztikus összefogás eredményéről a későbbiekben is beszámolunk majd!