Süllyedő oszlop, elszálló árak: 15 millió megy el egyetlen forgalomkorlátozó eszközre a belvárosban

Nem sokat kellett várni a Garzonház látványos túlárazása után a városvezetéshez kötődő legújabb gyanús ügyletig. Ezúttal gyakorlatilag egy sorompót csináltat meg a városházi triumvirátus – kiegészülve az aljegyzővel – 15 millió csengő forintért, miközben minden nap azt halljuk a Dobó tér 2-ből, hogy „nincs pénz, instabil a költségvetés”. Úgy fest mégis csak akad pénz a számlán, persze most is csak arra, amire a városvezetés jónak látja.

A Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság (VPÜB) még 2022. decemberében tárgyalta első alkalommal a Jókai utcába szánt forgalomkorlátozó süllyedő oszlop telepítését. Aki esetleg nem tudná mi az pontosan, annak mondjuk, hogy hasonló oszlopról van szó, ami éveken keresztül működött a Líceum mellett, ám annyi probléma merült fel a működése során, hogy lecserélték inkább egy sorompóra.

Már tavaly decemberben megfogalmazódott ezen a bizottsági ülésen, hogy túlzó volna majdnem 10 millió Ft-ot költeni egy olyan süllyedő oszlopra, amellyel kapcsolatban csak negatív tapasztalattal rendelkezik a város. Persze félreértés ne essék, nem azzal van a probléma, hogy csökkenteni kívánja az önkormányzat a belvárosi autóforgalmat, hanem arról, hogy az egyébként is szűkös és hiányos költségvetési forrásokat sokkal költséghatékonyabban is fel lehetne használni.

Ennyi pénzből legalább 3-4 helyre lehetne sorompót kihelyezni a belváros belépési pontjaira.

A Jókai utca és a Kossuth Lajos utca kereszteződése a Belváros egyik leggyakrabban használt bejárata. Többek a közt a Városházára is ebből az irányból lehet behajtani gépjárművel, így talán az sem véletlen, hogy a város vezetése éppen ide szánta a forgalomkorlátozó eszközt. Fotó: Egri Napok

És még mielőtt bárki leíratná a város főépítészével, hogy ez mennyire nem illeszkedik a városképbe, csak jeleznénk, hogy ez a költséghatékony ám annál effektívebb intézkedés nem lenne példa nélküli egy műemléki környezetben. Sopron belvárosában például a mai napig sorompókkal szabályozzák a gépjárműforgalmat.

Ám nem annyira meglepő módon a városvezetés ismét nem a költséghatékony megoldásban hitt, hiszen 2022. decemberéhez képest fél évvel később – idén, 2023 júniusában – újra bepróbálkoztak, hogy a bizottság hagyja jóvá az akadály kihelyezését a Jókai utcában, szintén majdnem 10 millió Ft értékben. A bizottság ekkor ismét leszavazta ezt a túlzó pénzszórást, pedig Spisák aljegyző feltűnő vehemenciával ragaszkodott a beruházáshoz. Érdekes, nem?

Ám a városvezetés továbbra sem nyugodott, a bizottság nemleges döntése ellenére Minczér Gábor alpolgármester módosító indítvány formájában még aznap a képviselő-testület elé terjesztette az ominózus szerződést,

és ekkor már egyenesen azzal vádolva a képviselőket, hogy aki nem szavazza meg a szerződést, az gyakorlatilag autóparkolót akar csinálni a belvárosból.

Egészen nevetséges és átlátszó vergődés volt ez, ám tartva a polgármester propaganda médiájának és kamuprofil-hadseregének bosszújától a képviselők végül nem tehettek mást, mint megszavazták a városvezetés által foggal-körömmel védett szerződést és vállalkozót.

Csúnyán megtolta a demagógia-vonatot Minczér alpolgármester akkor, amikor a 15 milliót sokalló képviselőket azzal vádolta meg, hogy parkolót akarnak csinálni a belvárosból – persze csak akkor, ha nem szavazzák meg. Sajnos megszavazták. Fotó: Minczér Gábor // Facebook

Na srácok, ha már oszlop, legyen kövér!

Ha bárki azt hinné, hogy az azóta eltelt három hónap elég volt rá, hogy legalább elkészüljön a süllyedő oszlop a Jókai utcába, hát sajnos tévedne. Bár a megkötött szerződés alapján a vállalkozónak 90 napja lett volna elvégezni a munkát, a mai napig egyetlen kapavágás sem történt még a Jókai utcában.

Ám a legutóbbi, október 16-án tartott Pénzügyi Bizottsági ülésen ismét érdekes anyagot tárgyalhattak a képviselők, méghozzá egy gázvezeték kiváltásról szóló előterjesztést, amely munka – most tessék kapaszkodni! – további 4,5 millió forintjába kerül az egrieknek! Hogy, hogy nem, de ezt a munkát sajnos mindenképpen el kell végezni ahhoz, hogy az oszlop kivitelezését egyáltalán el lehessen kezdeni.

És nem volt elég a 15 millió, hazudni is kellett…

Tehát nézzük! A városvezetés háza táján mostanában elég gyakori túlárazásokhoz hasonlóan ebben az esetben már

több, mint 14 millió forintnál jár 1, azaz egy (!) darab forgalmi akadály kihelyezésének költsége.

És ha ez önmagában nem volna elég, az október 16-i bizottsági ülésen például olyan ordas hazugságok is elhangzottak amikor Spisák aljegyző újfent védelmébe vette ezt az ordenáré pofátlan pénzszórást, hogy állítólag erről a problémáról már idén júniusban is tudtak a képviselők, sőt szerinte erről akkor tájékoztatta a városvezetés a bizottságot.

A polgármester jobbkeze, az okirathamisításért jogerősen elítélt Spisák György aljegyző (b) nem először és feltehetően sajnos nem is utoljára nem mondott igazat az önkormányzati képviselőknek. Fotó: Eger Hírek

Az igazság ezzel szemben az, hogy átnézve az akkori bizottsági jegyzőkönyvet ilyesmi nem hangzott el, sőt, senki nem mondta, hogy bármilyen közműkiváltást is el kellene majd végezni a beruházáshoz. Ám Spisák aljegyző nem bízta a dolgot a véletlenre, az előző hazugságot még eggyel megfejelte és indokként hozta fel, hogy egyébként nincs itt semmi látnivaló, mivel a júniusi közgyűlésen (amikor elfogadták a szerződést és a vállalkozót) a testület eleve elkülönített 15 millió forintot erre a projektre. Ám ez ismét csak nem igaz, hiszen a közgyűlés júniusban csak és kizárólag az akkori szerződés jóváhagyásáról döntött, pénzről szó sem esett.

Tehát jelenleg ott tartunk, hogy míg a városvezetés – különösen Mirkóczki Ádám polgármester – folyamatosan azt szajkózza, hogy „nincs pénz, fiktív a költségvetés” és önhatalmúlag tart vissza támogatásokat és forrásokat, addig

ha a városvezetés szívének és feltehetően a perselyüknek kedvező ügyről van szó, akkor hirtelen mindig sikerül forrást találni a költségvetés bonyolult útvesztőjében.

Most éppen majdnem 15 millió forintot szórtak el egy darab belvárosi süllyedő oszlopra, ahelyett, hogy ha valójában fontos lenne a belvárosi közlekedés kérdése a polgármesternek és a jogerősen elítélt Spisák aljegyzőnek, akkor ennyi pénzből sorompók kihelyezésével gyakorlatilag a teljes belvárosi közlekedési helyzetet megoldhatnák egyszer és mindenkorra.

Persze ez csak egyfajta költői felszólalás volt, hiszen láthattuk, hogy számukra megint egy – ezúttal 15 millióba fájó – túlárazás-gyanús látványprojekt volt a prioritás. Ismét.

A kiemelt kép illusztráció! Forrás: Egri Válasz