Minden évben az önkormányzat által szervezett nagy, városi ünnepség mellett Felnémet városrész lakói szűk körben bár, de összegyűlnek a templom dombon elhelyezett kopjafánál, valamint a bervai lakótelep bejáratánál, az óvoda mellett álló székelykapunál, hogy megemlékezzenek az október 23. forradalom hőseiről.
Évről évre mindig a városi ünnepség után – ahol a koszorúzás és az ünnepi beszéd mellett a polgármester díjakat is ad át egrieknek – a felnémetiek a délután folyamán szűk körben, csendesen emlékeznek meg a magyar történelem egyik leghősiesebb forradalmának budapesti, vidéki és persze egri hőseiről, mártírjairól.
Elsőként a Felnémeti Templomdonb tetején álló kopjafánál gyűltek össze idén is, ahol a résztvevők elhelyezték a megemlékezés mécseseit és koszorúit, majd Bódi Zsolt önkormányzati képviselő, a körzet egyéni képviselője beszélt néhány mondatban a forradalom jelentőségéről, a bátorság és az egyenesség jelentőségéről – nem csak történelmi szempontból, de napjainkra Eger városára is levetítve.
Ezt követően a megemlékezők szokás szerint átvonultak a Bervai lakótelephez, ahol az óvoda mellett felállította székely kapu mellett idén Badacsonyiné Bohus Gabriella egri idegenvezető és turisztikai szakember néhány mondatban felidézte gyermekkorát, egész pontosan az 1956-os évet és elmesélte, miként élte meg ő és családja azt az időszakot, amikor a forradalom szele elérte Egert.
A rövid előadást követően a résztvevők a székely kapu előtt is lerótták kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt.