Szürke, ködös időnk lesz ma

Hétfőn sok napsütés ígérkezik, de az ország északi, északkeleti harmadán többfelé beragadhat a pára, a köd, valamint a rétegfelhőzet. Csapadék nem várható, de a párás, ködös tájakon szitálás, a reggeli órákban ónos szitálás előfordulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. A borongós, tartósan párás, ködös tájakon 0 és +5, máshol 6 és 12 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Kedden ismét találkozhatunk naposabb, valamint – elsősorban északon, északkeleten – tartósabban felhős, párás, ködös tájakkal. Számottevő csapadék ezen a napon sem várható, de a ködös tájakon szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a szél. A felhősebb, párásabb országrészekben 0-5, máshol 6-12 fokot mutathatnak napközben a hőmérők.

Szerdán is többfelé indul párásan, ködösen a nap, majd északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet és elvétve gyenge eső is kialakulhat. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a nyugati-északnyugati szél. Napközben 2-10 fokra számíthatunk.

Csütörtökre újra hidegebb légtömegek árasztják el a Kárpát-medencét, ezen a napon már több felhő lehet felettünk, főként északon és keleten fordulhat elő eső, zápor, helyenként havas eső, hózápor. Az esti órákra érkezhet észak felől kiterjedtebb csapadékmező. A délnyugatira forduló szelet élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A maximumok ezen a napon 2 és 9 fok között alakulhatnak.