Az egri Kovács Attila és Holló Balázs is Európa bajnoki ezüstérmet szerzett Belgrádban
Este kiderült, hogy az Egri Úszó Klub versenyzője, Kovács Attila EB ezüstérmet szerzett hazánknak Belgrádban.
Lakat alatt a benzintolvaj
Eger egyik lakótelepén június 13-án hajnalban a rendőrök felfigyeltek egy gépjárműre, ami mellett egy piros, kettévágott benzineskannát láttak.
Úszó EB: Holló Balázs olimpiai szintet úszott 400 vegyesen
A szám döntőjét kora este, 18.46-kor rendezik.
Egyre melegebb napok jönnek
Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, az ország legnagyobb részén száraz időre készülhetünk, az időnként megnövekvő felhőkből egy-egy gyenge zápor, esetleg zivatar csak kevés helyen fordulhat elő.
Kiváló hangulatban telt az idei Kéklámpás nap
Az egri majorettek felvonulásával kezdődött a Kéklámpás nap péntek délelőtt az egri strand területén.
Jön az igazi nyár
Pénteken sok napsütés várható, délután növekedhet meg nyugat felől a fátyolfelhőzet.
Kaláka Fesztivál- közösségi élmény, színes programokkal
Egerben ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Kaláka, a június 27-30-ig tartó fesztiválra ebben az évben is színes programkínálattal készülnek a közönségnek.
Már csak egy záporos nap
Csütörtökön is még gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Nyugaton, északnyugaton csak néhol, máshol elszórtan alakulhat ki eső, zápor, keleten zivatar.
Kéklámpás Nap és EB Megnyitó az Egri Termál- és Strandfürdőben!
Az Egri Termál- és Strandfürdő egy különleges eseményre készül.